Munkatársak

Hunyadi-Buzásné Klész Beáta

szerkesztő-riporter

Műsoraim

2001 óta dolgozom a Szent István Rádiónál, ugyanabban az évben diplomáztam kommunikáció-történelem szakon az akkori Eszterházy Károly Tanárképző Főiskolán. Később szintén Egerben történelemből, valamint az Eötvös Loránd Tudományegyetemen közösségi és civil tanulmányokból MA fokozatot szereztem. A kezdetek óta több műsor szerkesztésében részt vettem, ezek közül jelenleg is készítője vagyok a Közéletnek, a Kultúrkörnek, a Kora esti hírmondónak valamint a Múltunk pilléreinek. A kultúra, a hagyományápolás, a történelem szeretete egész életemben elkísért, így elmondhatom, az a dolgom, amit szeretek, ami érdekel, amiről van előzetes tudásom, tapasztalásom. Az általam szerkesztett műsorokban jó újra feleleveníteni az oktatóim által kapott tudást és megismerni új utakat, kutatásokat, aktualitásokat, értékeket és ezt átadni a hallgatóinknak.

Elérhetőség
  • Bérczessy András igazgató, főszerkesztő
  • Birincsik Márton zenei szerkesztő, technikus
  • Debnár Ádám hírszerkesztő
  • Dian-Dankó Zsuzsanna szerkesztő-riporter, a Szent Imre Katolikus Iskolarádiós Hálózat koordinátora
  • Domán Vivien szerkesztő-riporter, bemondó
  • Elek Tibor ügyintéző
  • Előháziné Harczos Krisztina hírszerkesztő
  • Farkas Erzsébet szerkesztő-riporter, műsorvezető
  • Farkas Éva szerkesztő-riporter
  • Federics Róbert operatőr, szerkesztő-riporter
  • Fehér József technikus
  • Fekete Gábor tudósító
  • Hamar Dénes gazdasági vezető
  • Horváthné Bartók Beáta zenei szerkesztő
  • Hunyadi-Buzásné Klész Beáta szerkesztő-riporter
  • ifj. Grunda János szerkesztő-riporter, tudósító
  • Kakuk Lászlóné takarító
  • Karkus István technikus
  • Koleszár Krisztián tudósító
  • Kónya Éva szerkesztő-riporter, tudósító, marketing felelős
  • Kriston Tamás hírszerkesztő, tudósító
  • Krupa Sándor portás
  • Kvaszinger Jenő technikus
  • Liptainé Berecz Renáta szerkesztő-riporter, bemondó
  • Luterán-Turi Sarolta zenei szerkesztő
  • Molnár András szerkesztő-riporter
  • Pap Ildikó szerkesztő-riporter
  • Papp Péter szerkesztő-riporter
  • Péderi Zsolt műszaki vezető
  • Péderi-Kovács Krisztina szerkesztő-riporter, zenei szerkesztő
  • Sinkovics Andrea szerkesztő-riporter, hírszerkesztő
  • Somogyi Márton technikus
  • Somosvári Eszter Anna szerkesztő-riporter, irodalmi szerkesztő
  • Szarvas István atya Magyar Katolikus Rádió Alapítvány kuratóriumi elnöke
  • Szecskóné Vasvári Bernadett zenei szerkesztő
  • Tikovits Ernő szerkesztő-riporter, műsorvezető
  • Tompos Péter technikus
  • Varga István portás
  • Vozáry Róbert operatőr, vágó

Támogatás

Bankszámlaszám: CIB Bank Zrt.
11102003-18578726-10000001

Adó 1%

adószám: 18578726-2-10

Imaszándék

A Szent István Rádió minden nap 18 órától Rózsafüzér imádságot közvetít. Hallgatóink imaszándékait hétköznapokon 9 és 16 óra között várjuk telefonon a 36-510-610-es számon.


Kívánságműsor

A Szent István Rádió kívánságműsorába várjuk az Önök zenei kéréseit a 36-510-610-es számon 8 és 18 óra között.

Napi evangélium

Imádságok

Az Úr imádsága (Miatyánk)
Rózsafüzér
Az úr angyala