Munkatársak

Farkas Erzsébet

szerkesztő-riporter, műsorvezető

Műsoraim

A kezdetektől, 2000. augusztusától dolgozom a Szent István Rádiónál. A Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karán diplomáztam 2002-ben, majd ezt követően 2005-ben a Master Media School tanfolyamán szerkesztő-riporter - műsorvezető képesítést szereztem. Jelenleg a minden héten jelentkező Mesterségem címere című portré- és a kéthetente jelentkező Évezredek asztalánál című gasztronómiai műsorokat készítem. Hetente a Kultúrkör című műsorunkban kulturális programokat ajánlok a kedves hallgatók figyelmébe és havonta a Sziluett című női magazinműsor adásait is Én állítom össze. Mindemellett nagy örömmel tölt el, hogy péntekenként, valamint egy hónapban több csütörtöki és szombati napokon is szerkesztem és vezetem a Szent István Rádió reggeli Napköszöntő című műsorsávját, közérdekű információkkal, játékkal és közéleti témákkal foglalkozó műsorokkal színesítve. A vasárnapi kívánságműsoroknak és az ünnepnapokon jelentkező különkiadásoknak is én vagyok a műsorvezetője. A portréműsorok készítése közel áll a szívemhez, ezt az is bizonyítja, hogy a Mesterségem címere című portréműsorom mellett az évek során a Kávéház című műsor számos adását is én szerkesztem. Kéthetente keddenként jelentkezik a Nosztalgiázzunk Laci atyával című műsorom, amelyben Széles László lőrinci plébánossal egy igazi nosztalgikus zenei időutazásra invitáljuk kedves hallgatóinkat. Rádiónk a „Jó Hír Hangjaként” indult 2000-ben, és én is ennek a „Jó Hírnek” a közvetítésére törekszem műsoraim és riportjaim készítése során.

Elérhetőség
  • Bérczessy András igazgató, főszerkesztő
  • Birincsik Márton zenei szerkesztő, technikus
  • Debnár Ádám hírszerkesztő
  • Dian-Dankó Zsuzsanna szerkesztő-riporter, a Szent Imre Katolikus Iskolarádiós Hálózat koordinátora
  • Domán Vivien szerkesztő-riporter, bemondó
  • Elek Tibor ügyintéző
  • Előháziné Harczos Krisztina hírszerkesztő
  • Farkas Erzsébet szerkesztő-riporter, műsorvezető
  • Farkas Éva szerkesztő-riporter
  • Federics Róbert operatőr, szerkesztő-riporter
  • Fehér József technikus
  • Fekete Gábor tudósító
  • Hamar Dénes gazdasági vezető
  • Horváthné Bartók Beáta zenei szerkesztő
  • Hunyadi-Buzásné Klész Beáta szerkesztő-riporter
  • ifj. Grunda János szerkesztő-riporter, tudósító
  • Kakuk Lászlóné takarító
  • Karkus István technikus
  • Koleszár Krisztián tudósító
  • Kónya Éva szerkesztő-riporter, tudósító, marketing felelős
  • Kriston Tamás hírszerkesztő, tudósító
  • Krupa Sándor portás
  • Kvaszinger Jenő technikus
  • Liptainé Berecz Renáta szerkesztő-riporter, bemondó
  • Luterán-Turi Sarolta zenei szerkesztő
  • Molnár András szerkesztő-riporter
  • Pap Ildikó szerkesztő-riporter
  • Papp Péter szerkesztő-riporter
  • Péderi Zsolt műszaki vezető
  • Péderi-Kovács Krisztina szerkesztő-riporter, zenei szerkesztő
  • Sinkovics Andrea szerkesztő-riporter, hírszerkesztő
  • Somogyi Márton technikus
  • Somosvári Eszter Anna szerkesztő-riporter, irodalmi szerkesztő
  • Szarvas István atya Magyar Katolikus Rádió Alapítvány kuratóriumi elnöke
  • Szecskóné Vasvári Bernadett zenei szerkesztő
  • Tikovits Ernő szerkesztő-riporter, műsorvezető
  • Tompos Péter technikus
  • Varga István portás
  • Vozáry Róbert operatőr, vágó

Támogatás

Bankszámlaszám: CIB Bank Zrt.
11102003-18578726-10000001

Adó 1%

adószám: 18578726-2-10

Imaszándék

A Szent István Rádió minden nap 18 órától Rózsafüzér imádságot közvetít. Hallgatóink imaszándékait hétköznapokon 9 és 16 óra között várjuk telefonon a 36-510-610-es számon.


Kívánságműsor

A Szent István Rádió kívánságműsorába várjuk az Önök zenei kéréseit a 36-510-610-es számon 8 és 18 óra között.

Napi evangélium

Imádságok

Az Úr imádsága (Miatyánk)
Rózsafüzér
Az úr angyala