Munkatársak

Dian-Dankó Zsuzsanna

szerkesztő-riporter, a Szent Imre Katolikus Iskolarádiós Hálózat koordinátora

Műsoraim

2002-ben érettségiztem a debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnáziumban. Felsőfokú tanulmányaimat ezután Egerben kezdtem el, az egri Eszterházy Károly Főiskolán, ahol történelem szakon végeztem, párhuzamosan az Egri Hittudományi Főiskola hittanár-nevelő szakja mellett. Főiskolai éveim alatt lehetőségem nyílt arra, hogy önkéntes munkát vállaljak a Szent István Rádió Hitvalló című műsorában kollégiumi társaimmal együtt, ahol lelkipásztori vezetés alatt fiatal felnőtteknek szóló hittan műsort készítettünk. 2008-ban a rádió munkatársa lettem. Az évek során nagy örömömre szolgált, hogy a magyar nyelvű evangéliumok utáni elmélkedéseket, Barsi Balázs atya gondolatait közvetíthettem a hallgatók felé. A Hitvalló című műsorok szerkesztésével (amelyben korábban önkéntesként dolgoztam) olyan hitbeli igazságokat, értékes gondolatokat adhatok, amelyek számomra is mindig megújulást hoznak. Szerkesztési feladataim közzé tartoznak dr. Katona István nyugalmazott püspök atya – Szentek, szent életű emberek című sorozatának, Szabó József atya és Deli Lajos atya Lélek szava című műsorunkban elhangzott gondolatainak szerkesztése és adásba tétele, valamint a néhai dr. Seregély István nyugalmazott egri érsek atya Püspökkenyér című műsorban elhangzott gondolatait közel 10 éven át szerkeszthettem. 2013. nyarán indult el heti rendszerességgel az Úton és Útfélen ország- és világjáró turisztikai magazin, amelynek készítője és szerkesztője vagyok. Az utazás mellett, nagy hangsúlyt kap az életemben a környezet és természetvédelem is. Emiatt 2014. decemberében, a Zöld Hullám - Felelősen együtt a Földért környezet- és természetvédelmi magazin készítésére és szerkesztésére is megbízást kaptam Grunda János kollégámmal együtt. 2017-ben a Szent István Rádió gondozásában elindult a Szent Imre Katolikus Iskolarádiós Hálózat kiépítése az Egri Főegyházmegye területén. A hálózat koordinátoraként a rádiós, ifjúsági műhely műsorának a Hangolónak a szerkesztése a feladataim közzé tartozik. 15 év rádiós munkával a hátam mögött vallhatom, hogy nagyobb ajándékot nem is kaphattam volna az élettől, minthogy én is a „Jó hír hangja” lehettem és lehetek. Az egri székhelyű katolikus rádió, a Szent István Rádió munkatársának lenni annyit jelent, mint aktívan bekapcsolódni az egyház evangelizációs tevékenységébe. Hitet közvetíteni, a környezet és természetvédelem fontosságára felhívni a figyelmet, az ifjúságot az értékes kommunikációra tanítani, a tartalmas kikapcsolódást segíteni lettek az életem fő mozgató rugói.

Elérhetőség
  • Bérczessy András igazgató, főszerkesztő
  • Birincsik Márton zenei szerkesztő, technikus
  • Debnár Ádám hírszerkesztő
  • Dian-Dankó Zsuzsanna szerkesztő-riporter, a Szent Imre Katolikus Iskolarádiós Hálózat koordinátora
  • Domán Vivien szerkesztő-riporter, bemondó
  • Elek Tibor ügyintéző
  • Előháziné Harczos Krisztina hírszerkesztő
  • Farkas Erzsébet szerkesztő-riporter, műsorvezető
  • Farkas Éva szerkesztő-riporter
  • Federics Róbert operatőr, szerkesztő-riporter
  • Fehér József technikus
  • Fekete Gábor tudósító
  • Hamar Dénes gazdasági vezető
  • Horváthné Bartók Beáta zenei szerkesztő
  • Hunyadi-Buzásné Klész Beáta szerkesztő-riporter
  • ifj. Grunda János szerkesztő-riporter, tudósító
  • Kakuk Lászlóné takarító
  • Karkus István technikus
  • Koleszár Krisztián tudósító
  • Kónya Éva szerkesztő-riporter, tudósító, marketing felelős
  • Kriston Tamás hírszerkesztő, tudósító
  • Krupa Sándor portás
  • Kvaszinger Jenő technikus
  • Liptainé Berecz Renáta szerkesztő-riporter, bemondó
  • Luterán-Turi Sarolta zenei szerkesztő
  • Molnár András szerkesztő-riporter
  • Pap Ildikó szerkesztő-riporter
  • Papp Péter szerkesztő-riporter
  • Péderi Zsolt műszaki vezető
  • Péderi-Kovács Krisztina szerkesztő-riporter, zenei szerkesztő
  • Sinkovics Andrea szerkesztő-riporter, hírszerkesztő
  • Somogyi Márton technikus
  • Somosvári Eszter Anna szerkesztő-riporter, irodalmi szerkesztő
  • Szarvas István atya Magyar Katolikus Rádió Alapítvány kuratóriumi elnöke
  • Szecskóné Vasvári Bernadett zenei szerkesztő
  • Tikovits Ernő szerkesztő-riporter, műsorvezető
  • Tompos Péter technikus
  • Varga István portás
  • Vozáry Róbert operatőr, vágó

Támogatás

Bankszámlaszám: CIB Bank Zrt.
11102003-18578726-10000001

Adó 1%

adószám: 18578726-2-10

Imaszándék

A Szent István Rádió minden nap 18 órától Rózsafüzér imádságot közvetít. Hallgatóink imaszándékait hétköznapokon 9 és 16 óra között várjuk telefonon a 36-510-610-es számon.


Kívánságműsor

A Szent István Rádió kívánságműsorába várjuk az Önök zenei kéréseit a 36-510-610-es számon 8 és 18 óra között.

Napi evangélium

Imádságok

Az Úr imádsága (Miatyánk)
Rózsafüzér
Az úr angyala