Többszáz gyermek közös imádsága

 

rózsa totál

Világszerte megrendezik az „Egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért a világ békéjéért” programot minden év októberében, 2005 óta. Pio atya szavai szerint „amikor egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért, megváltozik a világ.”

A Szent István Rádió és Televízió 2018-ban hívta először imára a fiatalokat, azóta minden esztendőben más-más városban szerveznek programot ebből az alkalomból.  Eger után Miskolc, majd Jászberény és Sátoraljaújhely következett, idén Gyöngyösre, a Szent Bertalan templomba hívták a gyermekeket.

rózsa gyerekek oldalról

12 oktatási intézményből több mint 700 tanuló vett részt a közös imádságon. Bérczessy András igazgató, főszerkesztő köszöntőjében elmondta: minden gyermek kapott egy egytizedes rózsafüzért a mai nap alkalmából, abban a reményben, hogy októberben, a Szűzanya hónapjában és a későbbiekben is fognak imádkozni.

rózsa megáldás, jó

Balog Gyula plébános a rózsafüzér imádság előtt rövid elmélkedésében a lourdes-i és fatimai jelenésekre utalva elmondta, gyermekeknek jelent meg a Szűzanya és itt is többségében gyermekek vannak. A gyermekek nem magyarázkodnak, mint a felnőttek, a gyermekek a maga egyszerűségében és teljességében adják át az üzenetet.

rózsa megáldás

A jelen lévő lelkipásztorok az áldó imádság után meghintették a gyermekek rózsafüzéreit szenteltvízzel.

rózsa előimádk (1)

A gyermekek imádságát zene- és énekkar és fúvósok műsora gazdagította.

rózsa zenészekkelű

A templom előterében a gyermekek által készített rózsafüzérekből alkalmi tárlat nyílt, ahol vasárnapig megcsodálhatják a hívek a kreatív alkotásokat.

rózsafüzér kiáll

2023-ban Tiszafüred lesz a közös imádság helyszíne.

 

kép: Máthé Péter

 

 



< Vissza

Támogatás

Bankszámlaszám: CIB Bank Zrt.
11102003-18578726-10000001

Adó 1%

adószám: 18578726-2-10

Imaszándék

A Szent István Rádió minden nap 18 órától Rózsafüzér imádságot közvetít. Hallgatóink imaszándékait hétköznapokon 9 és 16 óra között várjuk telefonon a 36-510-610-es számon.


Kívánságműsor

A Szent István Rádió kívánságműsorába várjuk az Önök zenei kéréseit a 36-510-610-es számon 8 és 18 óra között.

Napi evangélium

Imádságok

Az Úr imádsága (Miatyánk)
Rózsafüzér
Az úr angyala