Érseki áldás a felújított ricsei katolikus templomon

 

IMG_20221016_114920

Megszépült a barokk templom: új homlokzatot és tetőt kapott az épület. Örömmel telik meg a lelkünk ebben a szép templomban – fogalmazott Ternyák Csaba egri érsek a hálaadó szentmisén.

622_9559_01-MP4_snapshot_00-00_[2022-10-16_18-41-32]

A szertartás kezdetén Matyi Péter plébános, valamint az egyházközség elnöke köszöntötte a főpásztort, a helyi és térségbeli híveket, zarándokokat. Barati László megköszönte a felújítást mindenkinek, aki hozzájárult, hiszen – ahogy fogalmazott – a templom az a hely, ahol a hívő az Úrhoz emeli a szívét.

622_9563_01-MP4_snapshot_00-02_[2022-10-16_18-41-52]

Ternyák Csaba szentbeszédében arról beszélt, hogy éjjel-nappal Istenhez kell fordulnunk, gyakorolni kell a hitünket, hogy tudjunk imádkozni. Az az érzésünk, hogy mintha a világ arrafelé haladna, hogy az emberek elveszítik a hitüket – tette hozzá a főpásztor, majd azzal folytatta: vajon Jézus kérdése, hogy talál-e majd hitet a Földön amikor újra eljön, elgondolkodtat minket. Vajon talál majd Európában? Magyarországon? Itt a Bodrog-közben, Ricse településen? A családomban, a szívemben? Hogy így legyen, gyakorolni kell a hitünket – hívta fel a figyelmet ismét, hozzátéve, ha nem így teszünk, hitünk elhalványul, sőt talán el is veszítjük.

622_9568_01-MP4_snapshot_00-17_[2022-10-16_18-42-26]

Aki ránéz erre a szépen felújított templomra, a hit, az imádság jut eszébe, köszönti az Urat – mondta a főpásztor. Legyen ez a megszépült épület alkalom arra, hogy azok is visszataláljanak, akik már nem gyakorolják a hitüket, fogadjuk őket szeretettel – kérte a főpásztor.

Elmondta még: az imádság és a szentségek kapaszkodót adnak az életben. Ezekre nagy szükségünk van most, amikor bizonytalanság vesz minket körül: háború, energiaválság, infláció. A legfőbb kapaszkodó a keresztség szentsége, hogy megbizonyosodunk: létezik isteni segítség, nem csak magunkra számíthatunk. A szentségek segítenek, hogy béke legyen bennünk, és akkor békés lesz a településünk is, talán még a világbékére is kihat ez.

A szentgyónás csodálatos ajándéka az Egyháznak, ezért éljünk az Eucharisztia ajándékával, hiszen Jézus önmagát adja értünk oda, az örök élet kenyerét. Ennél nagyobb titok talán nincs az Egyházban, ez az ember megistenülésének útja. Arra kapunk meghívást, hogy Isten gyermekei legyünk. Ezt a tudatot élteti bennünk az Eucharisztia titka és az imádság, amely belső párbeszéd az Istennel, mert soha nem vagyunk egyedül. Az imával hálát tudunk adni Istennek, és hálával mondhatjuk, hogy „én a te gyermeked vagyok”. Ha pedig ez így van, akkor Krisztussal mi is Isten országának örökösei vagyunk. Igen, a Mennyország örökösei vagyunk, ez pedig a legnagyobb örömhír, amit a kereszténység belekiált a világba, s amit nekünk is újra és újra át kell gondolnunk – fogalmazott a főpásztor. Mert ez a kereszténység igazi üzenete: van örök élet, van feltámadás, Jézus Krisztus minket is erre hívott meg.

Végül ismét azt kérte, tanuljunk meg a hitből élni, azáltal, hogy gyakoroljuk hitünket, imádkozunk, kézbe vesszük a Bibilát, szentmisére járunk.

A szentmise végén Hörcsik Richárd országgyűlési képviselő köszöntőlevelét Matyi Péter plébános olvasta fel, majd Vécsi István polgármester köszöntötte az érseket. A település vezetője átadta az önkormányzat ajándékát, a kálvária első stációját ábrázoló gránitlapot, valamint családja nevében a másodikat is, amelyeket a templom kertjében helyeztek el.

622_9612_01-MP4_snapshot_00-00_[2022-10-16_18-44-05]

A felújítás során a barokk templom új homlokzatot, tetőt és ereszt kapott, megújultak a lépcsők, és lefestették a nyílászárókat is.

622_9570_01-MP4_snapshot_00-17_[2022-10-16_18-42-43]

A munkálatok közel 16 millió 700 ezer forintból valósultak meg, amelyhez a Magyar Templomfelújítási program 15 millió és az Egri Főegyházmegye mintegy 1 millió 300 ezer forintos támogatása mellett a Ricsei Egyházközség híveinek 425 ezer forintos adománya is hozzájárult.

Ricse egy nagyközség az Egri Főegyházmegyében, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a Bodrog-közben, a cigándi járásban. Mintegy 1700-an lakják.

 

Debnár Ádám

kép: Debnár Ádám, Szent István Televízió - Vozáry Róbert

 



< Vissza

Támogatás

Bankszámlaszám: CIB Bank Zrt.
11102003-18578726-10000001

Adó 1%

adószám: 18578726-2-10

Imaszándék

A Szent István Rádió minden nap 18 órától Rózsafüzér imádságot közvetít. Hallgatóink imaszándékait hétköznapokon 9 és 16 óra között várjuk telefonon a 36-510-610-es számon.


Kívánságműsor

A Szent István Rádió kívánságműsorába várjuk az Önök zenei kéréseit a 36-510-610-es számon 8 és 18 óra között.

Napi evangélium

Imádságok

Az Úr imádsága (Miatyánk)
Rózsafüzér
Az úr angyala