A szentmise a család erőforrása  - tanévnyitó Veni Sancte Sárospatakon

A sárospataki bazilikában tartották az Egri Főegyházmegye tanévnyitóját. A szentmise főcelebránsa Ternyák Csaba egri érsek volt.

A szertartás előtt a helyi közösségek, a katolikus iskola és a plébániai képviselőtestület tagjai köszöntötték a főpásztort.

Az érsek úgy fogalmazott: az egri bazilika felújítása miatt a főegyházmegye különböző templomaiban tartják a nagyrendezvényeket. Most Sárospatakon, Szent Erzsébet oltalma alatt imádkozhatunk, kérhetjük a Szentlélek közbenjárását egy olyan tanév elején, ami megpróbálhat bennünket. Szükségünk van arra, hogy feltöltődjünk, hogy erőforrásaink kitartsanak.

 

 

Szentbeszédében az olvasmányokra utalva Ternyák érsek elmondta: mindkettő Szent Jánostól származik, az egyik, a Jelenések könyvében a mennyei Jeruzsálemet vetíti elénk, az evangélium pedig két apostol találkozását írja le. Ebben azt mondja egyik ember a másiknak: megtaláltuk a Messiást. Ez a két ember kereste Jézus Krisztust, a forrást.

 

Ha valaki rátalál Jézusra, nem tarthatja meg az élményt, örömöt magának. Jézus Krisztus belénk lát, ismer bennünket, jóvá akar tenni, a halálával megfizet bűneinkért, hogy jobb emberré tegyen.

 

Az Eucharisztikus kongresszus jelmondata – „Minden forrásom belőled fakad” – mutatja, hogy a keresztény emberek számára milyen fontos a szentmise, melyben az Úrral találkozunk, megerősödünk, feltöltődünk.

 

A szentmise a mi személyes erőforrásunk, és a családé is, ezt fogalmazza meg a tanévre választott mottó is: „A szentmise a család erőforrása”

Nincsen katolikus iskola szentmise nélkül, hit nélkül, templom nélkül. Aszályos idők járnak és lehet, hogy ez a későbbiekben is így lesz, s az igazi veszély az, ha lelki erőforrásaink is elapadnak. Ha nincs fogódzónk, így járhatunk. A szentmise azt jelenti, hogy magunkhoz vesszük Jézus Krisztus szent testét, s ez az örök jövő záloga, a szívünkbe beköltözik az öröm, melyet ajándékba kapunk.

 

A szentmise után Lóczi Tamás, az EKIF elnöke mondott köszönetet a jelenlévőknek, ezt követően Várszegi Asztrik c. püspök, emeritus pannonhalmi főapát tartott előadást „Közösségben vagyunk” címmel.

 

Végül Gloviczki Zoltán, a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora „Pedagógia és/vagy vallás” címmel tartott ismertetőt.

 

Az előadások után adták át a Szent Gellért-díjakat, s a program végén Ternyák Csaba egri érsek megnyitotta a 2022-2023-as tanévet.

 

Arany fokozatú elismerésben részesült:

Csider Andorné igazgatóhelyettes (Szerencs, Bolyai-Bocskai)

Nagyné Lenge Margit igazgató (Kenderes)

Rizné Donkó Ildikó pedagógus (Borsodszentgyörgy)

Taczman Andrásné hitoktató (Jászberény, Szent József)

Tóth Zoltán Gyuláné igazgató (Vámosgyörk)

Varga Lászlóné pedagógus (Mezőnyárád)

Várkonyi Lászlóné pedagógus (Gyöngyös, II. Rákóczi)

 

Ezüst fokozatú elismerésben részesült:

Beresnyákné Ujvári Zita óvodapedagógus (Szendrő)

Borsosné Hercegh Judit igazgatóhelyettes (Karcag)

Fazekasné Beresnyák Erika óvodapedagógus (Szendrő)

Kátainé Pataki Erzsébet pedagógus (Jászapáti, Szent Imre)

Récsányi Zsuzsanna óvodavezető (Nagykörű)

Veres Katalin hitoktató (Ózd, Szent II. János Pál)

 

Bérczessy András

kép: Lénárt Márton

 

 



< Vissza

Támogatás

Bankszámlaszám: CIB Bank Zrt.
11102003-18578726-10000001

Adó 1%

adószám: 18578726-2-10

Imaszándék

A Szent István Rádió minden nap 18 órától Rózsafüzér imádságot közvetít. Hallgatóink imaszándékait hétköznapokon 9 és 16 óra között várjuk telefonon a 36-510-610-es számon.


Kívánságműsor

A Szent István Rádió kívánságműsorába várjuk az Önök zenei kéréseit a 36-510-610-es számon 8 és 18 óra között.

Napi evangélium

Imádságok

Az Úr imádsága (Miatyánk)
Rózsafüzér
Az úr angyala