"járjuk az életünket Péter hitével és Pál szeretetével!"

IMG_7925

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai számára pénteken véget ért a hivatalos program, a dikasztériumok felkeresése. Péntek délután a Falakon kívüli Szent Pál-bazilikába látogattak, ahol felkeresték Szent Pál apostol sírját, majd szentmisét mutattak be, melynek főcelebránsa Ternyák Csaba egri érsek volt.

IMG_7924

A főpásztor szentbeszédében felidézte az elmúlt napok eseményeit, találkozásait. Mint mondta, Szent Péter utódával, Leó pápával való találkozás megerősítést adott a hitben. „Nagyon jó volt a békés, szeretettől áthatott tekintetével találkozni. Jó volt hallani a szavait, és megtapasztalni azt, hogy teljesen velünk volt. Nem a mai utazása érdekelte. Nem arra gondolt, hogy még pakolni kell, hogy mi lesz holnap, a repülőút rendben megy-e. Nem. Teljesen ott volt velünk. És ez átsugárzott a tekintetéből, átsugárzott a szavaiból. Jó volt ott lenni a pápa közelében.”

Nagy feladat hárul Isten szent népére, papokra, püspökökre: az új gerenációnak hatékonyan és eredményesen átadni a hitet, ami bennünket éltet – mondta Ternyák érsek. Szent Péter és Pál fő apostolok különleges kapcsolatáról szólva úgy fogalmazott:  talán Pál apostol látogatása Péternél volt az első ad limina látogatás.

A főpásztor tanításában így buzdított: járjuk az életünket Péter hitével és Pál szeretetével. És akkor rólunk is elmondhatja Pál apostol azt, amit a filippieknek a mai olvasmány végén mondott: „Testvéreim, örömöm és koronám, így álljatok helyt!”

A teljes szentbeszéd az EWTN felvételén:

forrás: EWTN



Forrás megtekintése (eger.egyhazmegye.hu) >

< Vissza

Támogatás

Bankszámlaszám: CIB Bank Zrt.
11102003-18578726-10000001

Adó 1%

adószám: 18578726-1-10

Imaszándék

A Szent István Rádió minden nap 18 órától Rózsafüzér imádságot közvetít. Hallgatóink imaszándékait hétköznapokon 9 és 16 óra között várjuk telefonon a 36-510-610-es számon.


Kívánságműsor

A Szent István Rádió kívánságműsorába várjuk az Önök zenei kéréseit a 36-510-610-es számon 8 és 18 óra között.

Napi evangélium

Imádságok

Az Úr imádsága (Miatyánk)
Rózsafüzér
Az úr angyala