Bankszámlaszám: CIB Bank Zrt.
11102003-18578726-10000001
Adó 1%
adószám: 18578726-1-10
Szentmise az elhunyt főpásztorokért

Mindenszentek ünnepe mindig jó alkalom arra, hogy újra felfedezzük, az életszentség nem csak néhány hősiesen élő keresztény kiváltsága, ugyanis mindannyian meghívást kaptunk az Istennel való teljes közösségre – fogalmazott szentbeszédében Ternyák Csaba érsek az egri bazilikában, október 31-én.

A nyolc boldogság kapcsán hangsúlyozta, a tanítás feltárja a mennyei Atya arcát és a megtestesülés értelmét, közvetíteni akarja az ember számára az Isten boldogságát, amelyben részesülve felismerjük az Ő közelségét. Ebben a tanításban fedezzük fel, hogy az az ember igazán boldog, aki Jézust állítja élete középpontjába – hangsúlyozta a főpásztor.

Mi ugyanolyan gyengék és bűnösök vagyunk, mint szentjeink voltak. Ők azonban felismerték, csak Istenre van szükségük és minden nehézségeik ellenére hűségesek maradtak az evangéliumhoz – mutatott rá Ternyák érsek.

Bár a világ a gazdagokat, erőseket, híreseket tartja boldognak, látjuk, ez nincs így. Jézus, számunkra a legmélyebb boldogságot mutatja meg, amely az Istennel való közösségből fakad. Nagy tervek helyett tegyünk konkrét lépéseket, Jézus nyomában – buzdított beszéde végén a főpásztor.

A szertartás végén a papság és a hívek a bazilika altemplomába vonultak, ahol az elhunyt egri főpásztorokért mondtak imát.
Federics Róbert
Forrás megtekintése (eger.egyhazmegye.hu) >
< Vissza