Bankszámlaszám: CIB Bank Zrt.
11102003-18578726-10000001
Adó 1%
adószám: 18578726-1-10
Ciszterfeszt Egerben
„Egy szív, egy lélek” mottóval rendezték meg a ciszterci iskolák két napos országos fesztiválját, melynek házigazdája ezúttal az egri Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium volt. Az október 9-10. között megtartott rendezvényre a ciszterci rend által fenntartott iskolákból összesen 250 diák érkezett pedagógusaikkal együtt a hevesi megyeszékhelyre, hogy a közösségi összetartozást, a barátságot és a közös gyökereket ünnepeljék.

A rendezvény közös imával, énekléssel vette kezdetét a Szent Bernát Ciszterci Borgia Szent Ferenc Templomban, ahol Karóczkai Júlia, a Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium és Kollégium igazgatója köszöntötte a szerzeteseket, diákokat, pedagógusokat. Elmondta, a Ciszterfeszt ötlete a 2021-es Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus idején született a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban.

A "fest" név a latin festum (ünnep) szóból ered, utalva a közösség találkozásának és örömének ünnepére. A fesztivált minden évben más ciszterci iskola rendezi meg, 2022 után, idén újra Egerben találkoztak a fiatalok. Horváth Olga, a kismarosi Boldogasszony Háza Ciszterci Monostor apátnője beszédében a találkozó mottójáról és az összetartozásról beszélt. Rámutatott, hogy a találkozó mottója az Apostolok Cselekedeteiből származik: „Egy szívvel, egy lélekkel”. Ez a mondat az első keresztények közösségét idézi meg, akik nehéz körülmények között – templomok, internet és tankönyvek nélkül, fiatalon és kérdésekkel telve – is kitartottak egymás mellett. Belső egységük pajzsként védte őket a külső veszélyekkel szemben.

Mit jelent az egy szív és egy lélek? – tette fel a kérdést a szerzetes nővér. Az egy szív egy csapatjátékhoz vagy egy jó zenekarhoz hasonlítható, ahol a résztvevők egyfelé figyelnek, és egy közös cél hajtja őket. Olyan hullámhossz ez, amelyben a saját egó háttérbe szorul, és a magasabb cél hangolja össze a gondolatokat, érzéseket és tetteket. A Szentírásban a „lélek” szó eredetileg levegőt, szellőt, lélegzetet jelent. A Ciszterfeszt esetében ez azt jelenti, hogy a résztvevők ugyanazt az éltető levegőt, Isten szeretetének Lelkét szívják magukba. Olyan ez, mint egy láthatatlan Wi-Fi hálózat, amely a 250 különböző embert összeköti az Örök Szeretet szerverével.

Az apátnő beszélt arról, hogy a ciszterci közösség egy különleges családi örökséggel is bír. Közel ezer évvel ezelőtt a fiatal Szent Bernát harminc barátjával, testvérével és társával indult el a Citeaux-i kolostorba, hogy a szívükben lévő parazsat felszítsák. Amikor apátjuk elküldte őket, hogy adják tovább a lángot, egy elhagyatott, sötét, vad és barátságtalan völgyet választottak, amelynek a neve Keserűség völgye volt. Ezek a fiatalok a barátságukkal, kemény munkájukkal és imádságukkal teljesen átformálták a vidéket, és létrehozták a Clara Vallist, vagyis Clairvaux-t, a Fényes völgyet. A ciszterci atyák tanítása szerint a közösség a barátság iskolája, ahol egy lélek lakik a különböző testekben. Köszöntőjének végén három egyszerű, de fontos tanácsot adott a résztvevőknek. Arra biztatta őket, hogy lépjenek ki a saját közösségükből és ismerjék meg a többi intézmény diákjait, teljes jelenléttel éljék meg a játékot, zenét, táncot és az elcsendesedést is és valóban figyeljenek oda egymásra. Végül köszönetet mondott az egri házigazdáknak, hogy gondoskodásukkal otthonos, szeretetteljes légkört teremtettek.

Rubovszky Rita, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Oktatási Bizottságának főtanácsadója egy klasszikus mesei hasonlattal világított rá az összetartozás erejére. Amikor egy apa külön-külön adott vesszőket a fiainak, a fiúk könnyen eltörték azokat. Ám amikor három vesszőt együtt próbáltak eltörni, azok törhetetlenek maradtak. Felhívta a diákok figyelmét arra, hogy ha külön-külön, magányosan haladnak az életben, könnyen sebezhetővé válnak, de ha egységben vannak, akkor senki sem tudja megtörni őket.

Beszélt továbbá arról is, hogy a Ciszterfeszt nem csupán egy találkozó, hanem egyedülálló közösségi élmény. Mint mondta, a ciszterci fenntartású intézmények hálózata egyedülálló a hazai oktatási palettán. Ritka az olyan iskolahálózat vagy szerzetesi fenntartó, amely képes ilyen létszámban, ilyen mély lelki és szellemi egységben időt tölteni egymással. „Hálával tartozunk egyrészt a vendéglátóinknak, az egri vezetőségnek, tantestületnek, diákoknak, másrészt meg azoknak a szerzeteseknek is, akik most velünk vannak, és akik mögöttünk vannak, imádkoznak, tartanak minket, hogy úgy menjünk el innen, hogy így együtt soha ne lehessen minket eltörni.”
A diákok a két nap során sport és játékos vetélkedőkön vettek részt, egy különleges lelki élmény során bekötött szemmel végig járták a keresztút állomásait, valamint Diákparlamenti ülés során megválasztották a Ciszterci Diáktanács elnökségi tagjait, biztosítva ezzel a diákok képviseletét a fenntartónál.
Pap Ildikó
kép: Szent István Televízió - Kissné Vanyó Boglárka
Forrás megtekintése (eger.egyhazmegye.hu) >
< Vissza