A kereszt mellett is töretlen hittel – Fájdalmas Anya búcsúja Egerben

servita4

 A szertartás kezdetén Buda Péter plébános köszöntötte a jelenlévőket, s bemutatta a búcsúi szónok életútját, aki több szállal is kötődik Egerhez szolgálata, s barátságuk révén.

servita7

Az egri Servita templom szeptember 19-én és 20-án tartotta a hagyományos Fájdalmas anya búcsút. A vasárnapi ünnepi szentmisét az aranymisés Szántó József főesperes, a Jászberényi Nagyboldogasszony főplébánia plébániai kormányzója mutatta be. Homíliájában Szántó József a hit, az alázat és a húsvéti remény fontosságát hangsúlyozta, amelyben a Fájdalmas Szűzanyára, Mária hét fájdalmára és a keresztet hordozó ember hivatására irányította a hívek figyelmét.

servita

A szentbeszéd elején személyes emlékeit idézte fel édesanyjáról, aki annak idején évente három alkalommal is meglátogatta őt: Szent József napján, papszentelése évfordulóján és a Fájdalmas Szűzanya búcsúján. Szintén meghatározó élményként emlékezett vissza papnövendék éveire, amikor egy búcsúsok által énekelt, Máriához szóló imádságos ének mélyen megérintette a szívét.

servita 8

Szántó József homíliájában felidézte a Szűzanya hét fájdalmát, a Simeon által megjövendölt szenvedéstől kezdve az Egyiptomba menekülésen és Jézus elvesztésén át egészen a keresztútig, Krisztus haláláig és eltemetéséig. Rámutatott: Mária egész életében alázattal és töretlen hittel vállalta a fájdalmakat, és a kereszt mellett is hűségesen kitartott haldokló Fia mellett. A szentbeszéd egyik központi gondolata a Szűzanya mint hajnalcsillag képe volt.

servita5

Mária az üdvösség történetében a hajnal fényét jelenti, amely Krisztus eljövetelére mutat. A hajnalcsillaghoz hasonlóan útmutatást ad az embernek a hazafelé vezető úton, amely végső soron az Atyához, az örök élethez vezet. Szántó József arra is figyelmeztetett, hogy az emberi ösztön gyakran a könnyebb, szélesebb utat keresi, miközben Jézus követéséhez a kereszt vállalása is hozzátartozik. Jézus szavaival arra hívta a híveket, hogy aki követni akarja őt, vegye fel keresztjét, és úgy járjon nyomában. Majd a kereszt mellett álló Mária képén keresztül Isten szeretetének mélységéről beszélt. Kiemelte, hogy a Szűzanya megsebzett szívében is töretlen maradt a hit, mert a szenvedésen és a halálon túl már a húsvéti feltámadás reményére tekintett. Szántó József szerint a hitben megfogyatkozó világ számára különösen fontos annak felismerése, hogy a halál nem az emberi lét végső értelmetlensége, hanem az élet misztériumának része, amely mögött a húsvéti győzelem reménye világít.

servita3

A szentbeszéd végén az atya azt kérte, hogy a Fájdalmas Szűzanya ünneplése adjon új erőt a híveknek mindennapi megpróbáltatásaik és kereszthordozásaik közepette.

servita 9

Mária legyen minden lépésük kísérője, hogy életük útján végül hazataláljanak Istenhez. A szentmise után ünnepi körmenet zárta a Fájdalmas anya búcsút.

servita6

Domán Vivien



Forrás megtekintése (eger.egyhazmegye.hu) >

< Vissza

Támogatás

Bankszámlaszám: CIB Bank Zrt.
11102003-18578726-10000001

Adó 1%

adószám: 18578726-1-10

Imaszándék

A Szent István Rádió minden nap 18 órától Rózsafüzér imádságot közvetít. Hallgatóink imaszándékait hétköznapokon 9 és 16 óra között várjuk telefonon a 36-510-610-es számon.


Kívánságműsor

A Szent István Rádió kívánságműsorába várjuk az Önök zenei kéréseit a 36-510-610-es számon 8 és 18 óra között.

Napi evangélium

Imádságok

Az Úr imádsága (Miatyánk)
Rózsafüzér
Az úr angyala