Megjelent az Egyházmegyei Hírek 2026 februári száma

A tartalomból:

Befejeződött a Szentév - „A kereszt valóban a reménységünk záloga”

December 28-án, Szent Család vasárnapján zárta le Ternyák Csaba egri érsek a jubileumi szentévet az Egri Főegyházmegyében.

Együtt éltük át a jubileumi évet, egy népként ajánlottuk fel dicséretünket, hálaadásunkat és könyörgésünket Istennek, közösen azokkal, akiknek nincs hangja a világban – betegekkel, öregekkel, szegényekkel. Az Úr a kegyelem és áldás folyamát indította útjára, megadta a reményt, megacélozta a lankadt kezeket, azt üzenve: bátorság, ne féljetek! Az irgalmasság tapasztalatában megerősödve együtt adunk hálát a szentmisében a názáreti Szent Család szentségét ünnepelve – mondta a szentmise kezdetén Ternyák érsek.

Szentbeszédében emlékeztetett: Ferenc pápa rendelkezése szerint ezen a napon zárják le a szentévet szerte a világon az egyházmegyékben. Köszöntötte a jelenlévőket, köztük a Göncről érkezett zarándokokat, akik elhozták egy évvel ezelőtt zarándokkeresztjüket ide, az oltár mellé. Megtapasztalhattuk, a kereszt valóban a reménységünk záloga. Ez a hit a szentév legnagyobb ajándéka!

Pál apostol emlékeztet, hogy a kereszt hirdetése számunkra Isten erejét mutatja, benne van üdvösségünk, életünk és feltámadásunk. Köszönjük Ferenc pápának, hogy a jubileumi szentévben megerősített bennünket abban a hitben, hogy a remény nem csal meg! Hisszük, hogy a szentév lezárásával nem fogy el a remény, hanem gyarapodik bennünk!

Az evangélium Szent Család vasárnapján Szent Józsefet állította középpontba, aki a remény embere volt, a gondoskodó férfi, aki kötelességét teljesíti. A Szentírásból megtudjuk, hogy Istentől álmában kapott üzeneteknek megfelelően cselekszik, bízik Isten ígéreteiben, elfogadja tervét. Álmai a remény üzenetét hordozzák, örök példa lett ezért, főként a férfiak számára, akik családjukról gondoskodnak.

Leó pápa azt mondta, a jubileum végével a remény nem ér véget, a Szentatya arra bátorít tanításában, hogy maradjuk továbbra is a remény zarándokai. Életünk zarándokútján Isten felé tartunk!  Mi tudjuk, hogy Krisztus feltámadt, ezért van értelme a hitnek, a szentségeknek, az imádságnak, van értelme keresztényként élni, van értelme a hűségnek – zárta tanítását a főpásztor.

Ökumenikus imahét Egerben és Miskolcon - „Egy a test, és egy a Lélek, aminthogy egy reménységre kaptatok elhívást is” (Ef 4,4) – ez a jelmondata az idei ökumenikus imahétnek, melynek országos nyitó istentiszteletét január 18-án, vasárnap tartották Budapesten, a Kálvin téri református templomban. Igét hirdetett Kondor Péter evangélikus püspök, szentbeszédet Erdő Péter bíboros, prímás mondott. 

Ez évi imahetünk alapgondolatát az ősi Örmény Apostoli Egyház keresztény vezetői ajánlják a tagegyházak gyülekezeteinek figyelmébe. A Kr. u. 1. században alapított egyik legrégibb közösség sok megpróbáltatást és szenvedést átélt egyház. A vértanúk ökumenéje összeköti az örmény keresztényeket a 20. század más üldözött keresztény közösségeivel és a mi korunk vértanú egyházaival is. A Magyarországi Egyházak Ökumenikus tanácsa által kiadott programfüzetben megfogalmazták: „Az ökumenikus imahét különleges ajándék a Krisztus-​hívők számára a benne való egység átélésére. Újra rácsodálkozhatunk arra az örvendetes tényre, hogy sokkal több az, ami mindnyájunkat egybekapcsol, egy szent közösséggé formál, mint az, ami különbözik hitünk megélésében és gyakorlatában. Testvéri összetartozásunk megjelenítése hitelességünk záloga. 

Egerben az imahét nyitónapján hagyományosan minden felekezet saját templomában, saját liturgiával kezdte az imaalkalmat. Közös istentiszteletekre – a történelmi egyházak részvételével – az ezt követő napokban került sor. Január 20-án, hétfőn az egri református templomban Ailer Gellért atya, a Redemptoris Mater Egyházmegyei Missziós Szeminárium, vicerektora, plébániai kormányzó hirdetett igét. Kedden a ciszterci templomban Demkó Balázs görögkatolikus parókus hirdetett igét, szerdán a Szent II. János Pál Missziós Központban Tóth Imre református lelkész, szónokolt. Csütörtökön az evangélikus templomban Ternyák Csaba egri érsek szólt a hívekhez. Pénteken, a minorita templomban Vízi János, a Szeminárium rektora, míg szombaton, a zárónapon a bazilikában Aklan Béla Sándor evangélikus lelkész volt az ökumenikus szertartás szónoka. 

Miskolcon, 18-án vasárnap a Deszkatemplomban Kovács Zoltán metodista lelkipásztor hirdetett igét. Hétfőn a Belvárosi Evangélikus Templomban Juhász Ferenc római katolikus, pasztorális helynök volt a szónok. Kedden Ternyák Csaba egri érsek, Orosz Atanáz görögkatolikus megyéspüspök, Fabiny Tamás evangélikus püspök, Barna Sándor református püspök, valamint lelkipásztorok, lelkészek, diakónusok közösen imádkoztak a Minorita templomban. Fabiny Tamás püspök hangsúlyozta: „Nagy öröm, hogy évről évre január harmadik hetében, az Ökumenikus imahét keretében keresztény testvérek különböző felekezetekhez tartozva egységesen együtt lehetünk, egymás templomában. Összetartozunk, mint lelkipásztorok, mint keresztények. Minden közös ökumenikus istentisztelet reménységet ad, hogy megvalósuljon majd a látható egység, az asztalközösség is.” Január 21-én, szerdán a Mindszenti Katolikus Templomban Bodáné Falucskai Ilona református lelkipásztor szónokolt. Csütörtökön a Belvárosi Református Templomban Jeviczki Ferenc görögkatolikus parókus volt az ökumenikus istentisztelet szónoka. Pénteken az Avasi református templomban Dr. Orosz Atanáz – görögkatolikus püspök volt a szónok. Szombaton az ökumenikus imahét a Búzatéri Görögkatolikus Bazilikában Meleg Attila református lelkipásztor igehirdetésével ért véget.

Juhász Ferenc: Párbér  - Január 2-án pénteken kora reggel Imre atya kilépett a plébánia ajtaján és szembe találta magát egy idősebb férfival, aki a következő kérdést tette föl: tisztelendő úr, nyitva van-e az iroda? Imre atya zavarba jött a kérdéstől, a sok ünnep között, azt sem tudta milyen nap van, de hogy el ne árulja magát, a következőt válaszolta, úgy tudom igen, mindjárt rákérdezek az irodistára. Telefonon meg is kérdezte és kiderült, hogy nincsenek nyitva, ő is otthon pihen. 

Mi járatban tetszik lenni – kérdezte a plébános a korai látogatót. Párbért szeretnék fizetni – felelte az. Ekkor a plébánoson szemernyi bosszúság futott át, de hamar rájött, lehet, hogy az ember meghozza a szerencséjét, hiszen nem mindennapi az, hogy valaki ezzel kezdi az esztendőt. Az első újévi eseményt egyébként sem szabad elszalasztani. Tessék jönni, kinyitok, előszedjük a nyugtatömböt és be lehet fizetni a párbért – szorgoskodott a plébános. Leült az íróasztalhoz, szemben vele pedig megállt a férfi. A második fiók kihúzása után megtalálta a tömböt, felnyitotta a következő sorszámnál, veszi a tollat, és kérdezi a férfi nevét. Amint az megmondja, a plébános felnéz és megjegyzi, volt egy ilyen nevű pap is az egyházmegyében, aki még az én újmisémen is ott volt. Igen ő a nagybátyám volt – válaszolt az ember.

Innentől kezdve máris beljebb voltak a dologgal. Imre atya örült, hogy nem engedte el azzal, hogy az iroda zárva, jöjjön vissza január ötödikén. Bár az is látszott, hogy az ember tényleg nem akar többet itt mindjárt az esztendő elején, csak befizetni a párbért. Valószínűleg így szokta meg, vagy a pap nagybátyjától ez maradt rá, hogy először add meg Istennek, ami az Istené, utána az összes többivel te gazdálkodsz. Nem akar többet, ezért nem nyújtotta a szót ő se, a pap se. Azért Imre atya hozzávetőleg megkérdezte, hogy melyik templomba jár misére? Hát ide ebbe – bökött oldalt az ujjával. Nem volt benne semmi szemrehányás, hogy igazán tudhatná tisztelendő úr. És melyik misére? – kérdezett tovább a pap. Hát a nagymisére! Mire a papból is kibújt a huncutság: jó ember, ebben a templomban vasárnap öt mise van. Melyik a nagymise? Hát amelyiket maga mondja – zárta rövidre az újévi párbeszédet a férfi.

Helyes – gondolta a pap, valóban ide tartozik, így jó helyre fizeti az egyházi adót, majd lenézett és folytatta az írást. Kérte ismét a nevet, a lakcímet – erre az ember leteszi az asztalra a tavalyi nyugtát és mondja a papnak, hogy írja az azon szereplő adatokat. A pap olvassa: név, utca, házszám és az összeg négyezer forint. Amikor idáig jut, megszólal az ember: úgy gondoltam, hogy emelek rajta ezer forintot. Akkor ötezer, köszönjük szépen – nyugtázza a pap! Nem öt, hanem hat – javítja ki az ember. A feleségemét is emelem.

A feleségének olyan furcsa neve van, hova való az asszony – kérdezi Imre atya, miközben ír. Ide való – sóhajt az ember, de már meghalt négy éve. Ekkor megáll a pap, leteszi a tollat. Fölnéz, és azt mondja: jó ember, ha meghalt a felesége akkor utána már nem kell fizetnie az egyházi adót. Az ember hosszan néz, mint akit rajta kaptak, halkabban szól, és a papot szíven üti a válasz: meghalt, de nem váltunk el. Írja csak oda őt is!

Így tudtam meg valójában mit is jelent a párbér.

Hálás vagyok, hogy a szülőföldemen taníthatok - Deli Julianna tanárnő, teremtésvédelmi felelős, a Jászapáti Gróf Széchenyi István Katolikus Gimnázium és Általános Iskola földrajz – biológia – rajz – média – katolikus hit- és erkölcstan szakos pedagógusa a Szent Gellért-díj arany fokozatát vehette át Ternyák Csaba érsektől az egyházmegyei tanévnyitón. A kitüntetett 1991 óta tagja a gimnázium tantestületének. Hívő, tevékeny katolikus, aki pedagógus hivatása mellett mindig fontosnak tartotta tanítványai lelki életének gondozását. 

- 1962. október 8-án születtem Jászberényben. Egy nálam két évvel fiatalabb húgom és egy 11 évvel fiatalabb öcsém van, akikkel nagyon jó a kapcsolatom. Jászapátin élek. Itt töltöttem gyerekkoromat is. Itt jártam általános iskolába, majd a helyi gimnáziumban folytattam a tanulmányaimat. Mindig is szerettem ebben a városban élni. Gyermekkoromban apai nagymamám is velünk élt. Ebben az időben vele töltöttem a legtöbb időt, ugyanis akkor még nem volt GYES, a szüleim dolgoztak. Nagymamámmal sokszor mentünk templomba a húgommal együtt. Sok ismerőssel találkoztunk, miközben két oldalról fogtuk a kezét. Sok ismerősnek kellett köszönnünk, akik meg-megállítottak bennünket. Nagymamámat sokan ismerték, az egyik fia, a nagybátyám pap volt. A temetőbe is így mentünk minden szombat délután. 

Nagymamám később Egerbe költözött a nagybátyámhoz Egerbe, Lajosvárosba. Sok időt töltöttünk ott nyaranta. Vallási nevelésemben nagymamám játszotta a legnagyobb szerepet.
Érettségi után térképrajzoló voltam Budapesten a Kartográfiai Vállalatnál, de ez nem elégített ki. A rajzolás mindig fontos volt számomra.  Jelentkeztem földrajz-rajz szakra Szegedre a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolára. Később tagja lettem a Jász Alkotók Körének. Nyaranta együtt festünk és kiállítunk. A diploma megszerzése után Tiszajenőn helyezkedtem el. Ott négy évig tanítottam, majd Jászkiséren egy évet töltöttem tanárként. Ezt követően az akkori igazgatónő hívott a jászapáti gimnáziumba, mert akkor indult a nyolcosztályos képzés. Azóta is itt tanítok. Az eltelt idő alatt egyetemi diplomát szereztem földrajzból és rajzból. Amikor indult a mozgókép és médiaismeret tantárgy, jelentkeztem képzésre az ELTE-re. Mai napig tanítom ezt a tantárgyat is a többivel együtt. Amikor a Jászapáti Gróf Széchenyi István Gimnázium katolikus iskola lett, akkori káplánunk, Kovács József javaslatára jelentkeztem a Hittudományi Főiskolára Egerbe. 2016-ban szereztem a képesítésemet. Azóta hittant is tanítok, amely több, mint tantárgy, a tanulók erkölcsi, lelki nevelésére is lehetőséget ad.
Mindegyik tantárgyamat szeretem, de a legtöbbet a hittan és rajz adta nekem. Hálás vagyok, amiért visszajöhettem a Jászságba és szülőföldemen taníthatok, és ápolhatom emberi kapcsolataimat. 

Forrás megtekintése (eger.egyhazmegye.hu) >

< Vissza