Ökumenikus imahét - kiemelt alkalom

Minden évben január harmadik hete az Ökumenikus imahét ideje, amikor a különböző keresztény felekezetek, a történelmi egyházak képviselői s közösen imádkoznak a Krisztushívők egységéért.

Miskolc_0001

A hét fő témája is ezt juttatja kifejezésre az Efezusi levél 4. része alapján, amelyet az Örmény Apostoli Egyház keresztény vezetői ajánlottak a tagegyházak gyülekezeteinek figyelmébe: „Egy a test és egy a Lélek, amint egy reménységre kaptatok elhívást is.” (Ef 4,4)

Ternyák Csaba egri érsek, Orosz Atanáz a Miskolci Görögkatolikus Egyházmegye püspöke, Fabiny Tamás evangélikus püspök, Barna Sándor a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke, lelkipásztorok, lelkészek, diakónusok vettek részt az Ökumenikus imahét kiemelt alkalmán 2026. január 20-án a miskolci Minorita templomban.

ökum

Házigazdaként Szalkai Zoltán József atya, a Nagyboldogasszony minorita templom plébániai kormányzója köszöntötte a megjelenteket. Az evangéliumot, Jézus tanítványaihoz intézett szavait Ternyák Csaba egri érsek olvasta fel: „Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek.”

„Nagy öröm, hogy évről évre január harmadik hetében, az Ökumenikus imahét keretében keresztény testvérek különböző felekezetekhez tartozva egységesen együtt lehetünk, egymás templomában. Összetartozunk, mint lelkipásztorok, mint keresztények. Minden közös ökumenikus istentisztelet reménységet ad, hogy megvalósuljon majd a látható egység, az asztalközösség is” – kezdte igehirdetését Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház Északi Egyházkerületének püspöke. Hangsúlyozta, ahhoz, hogy a békesség kötelékét meg tudjuk tartani, először a Lélek egységét kell megtalálni. Keresztény hitünk közös alapja az egység és a békesség. Istentiszteletek, szentmisék alkalmával megosztjuk egymás között a békét egy-egy kézfogással, barátságos tekintettel. Ezt a békét kell magunkkal vinni a templomból a békétlen világba. Krisztus békéjét kell hirdetnünk! – szólította fel a jelenlévőket a püspök. A magyarországi keresztény egyházakat a vadludak kötelékéhez hasonlította. „Jó volna, ha a vadludak kötelékét mi is meg tudnánk valósítani és így tudnánk segíteni egymást a repülésben. Hol egyikünk, hol másikunk megy az élen, de nincs rivalizálás, elismerjük egymás értékeit, nem vagyunk féltékenyek, nem akarunk akadályokat gördíteni a másik előre jutásának megakadályozására. Örülünk az örülővel, sírunk a síróval. Adja Isten, hogy ez igaz legyen a magyarországi keresztény egyházak életében és az egész világon.” – zárta szavait a püspök.

Pap Ildikó

 



Forrás megtekintése (eger.egyhazmegye.hu) >

< Vissza

Támogatás

Bankszámlaszám: CIB Bank Zrt.
11102003-18578726-10000001

Adó 1%

adószám: 18578726-1-10

Imaszándék

A Szent István Rádió minden nap 18 órától Rózsafüzér imádságot közvetít. Hallgatóink imaszándékait hétköznapokon 9 és 16 óra között várjuk telefonon a 36-510-610-es számon.


Kívánságműsor

A Szent István Rádió kívánságműsorába várjuk az Önök zenei kéréseit a 36-510-610-es számon 8 és 18 óra között.

Napi evangélium

Imádságok

Az Úr imádsága (Miatyánk)
Rózsafüzér
Az úr angyala