A Katolikus Karitász segít a viharkárok károsultjainak

A Katolikus Karitász segít a viharkárok károsultjainak 1 (4)

A hét elején végigsöprő, rendkívüli erejű vihar jelentős károkat okozott az ország több pontján. A Katolikus Karitász a kezdetektől figyelemmel kíséri a fejleményeket jól szervezett hálózatának köszönhetően, és 10 millió forint azonnali támogatást különít el a nehéz helyzetbe került családok számára.

A Karitász helyi és országos munkatársai a vihar sújtotta településeken, különösen az Egri Főegyházmegye területén, többek között Tiszakeszin és Tiszatarjánban végzik jelenleg is a kárfelméréseket. A két településen jelenleg tizenöt otthon helyreállításánál már segít a Karitász, de mindeközben újabb igények is érkeznek. A helyiek összefogása példamutató: a közösségek azonnal megkezdték a további beázások megelőzését, a helyreállításba pedig a Karitász kapcsolódik be, építőanyagok biztosításával és amennyiben szükséges, szakszerű kivitelezéssel a települési önkormányzatokkal szorosan együttműködve.

Sok olyan családdal találkozunk, akik biztosítás hiányában önerőből képtelenek lennének helyreállítani megrongálódott otthonaikat. Ezek az emberek napról napra élnek, és dönteniük kell: élelmet vagy cserepet vegyenek.” – mondta Zagyva Richárd, a szervezet országos igazgatója.

A Karitász veszélyhelyzeti stratégiája révén gyorsan tud reagálni: az Egri Főegyházmegyei Karitásszal közösen 10 millió forintot különítettek el az azonnali támogatásokra. A károk között leggyakrabban a tetők, mennyezetek megrongálódása, beázások, nyílászáró-sérülések szerepelnek. A legtöbb károsult szociálisan nehéz helyzetű, alacsony komfortfokozatú lakásokban él.

A humanitárius segélyszervezet országos központja mindaddig háttértámogatást biztosít, amíg a helyi egyházmegyei karitászközpontok képesek helyben gondoskodni a segítségnyújtásról. A segélyszervezet ugyanakkor felkészült arra is, hogy szükség esetén közvetlenül beavatkozzon, mint a jelenlegi helyzetben is Borsodban.

A Katolikus Karitász nemcsak hazai, hanem nemzetközi szinten is elkötelezett a humanitárius, természeti és ipari katasztrófák áldozatainak támogatása mellett. Aktív tagja a Caritas Internationalis és a Caritas Europa közösségeinek, és az elmúlt időszakban többek között Mianmarban, valamint Erdélyben is segítette a természeti csapások által sújtott közösségeket.

A szervezet hálás mindazoknak, akik imáikkal, adományaikkal vagy önkéntes szolgálatukkal részt vállalnak abban, hogy a vihar által sújtott magyarországi családok otthonai ismét biztonságossá válhassanak. Kérjük, adományaikkal támogassák a viharkár érintettjeit!

A támogatás lehetséges módjai:

  • Online adományozás: A pénzadományok felajánlásánál kérjük a „Viharkár” adománycélt megjelölni.
  • Átutalás: 12011148-00124534-00100008 (Közlemény: „Viharkár”)
  • Adományvonal: a 1356-os szám hívásával hívásonként 500 Ft-tal járulhat hozzá a segítségnyújtáshoz.

Köszönjük szépen!

 

Fotók: Katolikus Karitász

 

További információ kérhető a sajto@caritas.org.hu címen, vagy Kristóf-Búzás Beáta kommunikációs asszisztenstől a+36305536483 -as telefonszámon. 

 

 

Katolikus Karitász - Caritas Hungarica



Forrás megtekintése (eger.egyhazmegye.hu) >

< Vissza

Támogatás

Bankszámlaszám: CIB Bank Zrt.
11102003-18578726-10000001

Adó 1%

adószám: 18578726-2-10

Imaszándék

A Szent István Rádió minden nap 18 órától Rózsafüzér imádságot közvetít. Hallgatóink imaszándékait hétköznapokon 9 és 16 óra között várjuk telefonon a 36-510-610-es számon.


Kívánságműsor

A Szent István Rádió kívánságműsorába várjuk az Önök zenei kéréseit a 36-510-610-es számon 8 és 18 óra között.

Napi evangélium

Imádságok

Az Úr imádsága (Miatyánk)
Rózsafüzér
Az úr angyala