Bankszámlaszám: CIB Bank Zrt.
11102003-18578726-10000001
Adó 1%
adószám: 18578726-2-10
Megújult a Miskolci Kálvária
Régóta romos állapotban állt Miskolcon a kálvária, bár a Mindszenti plébánia hosszú idő óta szerette volna rendbe hozatni, amihez viszont jelentős anyagi források voltak szükségesek. A felújítási projekt nemrégiben, a miskolci kötődésű, de Budapesten élő Piukovics család jóvoltából kapott lendületet, az ő jelentős anyagi hozzájárulásuk révén idén befejeződhetett a stációk restaurálása.
Az ünnepélyes átadás szeptember 14-én, A Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén volt, búcsúi szentmise keretében, amelyet különleges módon a felújítást finanszírozó Piukovics család egyik tagja, az újmisés Piukovics Dániel atya mutatta be. Szent Kereszt felmagasztalását ünnepli az egész Anyaszentegyház és ez furcsának hathat első ránézésre – kezdte beszédét Piukovics atya.
Hangsúlyozta: nem egy kivégző eszközt ünneplünk, hanem azt a Jézus Krisztust, aki rajta függött ezen a fán, akinek a halála életet adott a számunkra. Ez a kivégző eszköz a gyalázatnak az eszköze, mégis az Isten dicsőségének az eszközévé lett. Minden elnyomotthoz van szava. A beteghez, a szegényhez, a számkivetetthez, az erőszak áldozataihoz, és felajánlja nekik a reményt, hogy Isten képes átváltoztatni szenvedésüket örömmé, magányukat közösséggé, halálukat életté. A kereszt határtalan reményt ad a bukott világnak.
Ezért van a világnak szüksége a keresztre. A kereszt nem egy vallásos hódolattól megfosztott szimbólum, nem egy társadalmon belüli csoportosulásnak a jelvénye. A kereszt a reményről szól, a szeretetről és az erőszak nélküliség győzelméről az elnyomás felett. A kereszt arról beszél, hogy Isten felemeli az alázatost, megerősíti a gyöngét, legyőzi a megosztottságot, és szeretettel felülkerekedik a gyűlöleten.
A mi Istenünk olyan Isten, aki törődik velünk. És amikor a keresztre feltekintünk, akkor nem egy erőszakos halált ünneplünk, hanem a szeretetnek ezt az isteni maximumát. Hogy az Isten értékel engem olyan nagyra, hogy a szenvedést, a fizikai megsemmisülést se félje értem – mondta beszédében Piukovics Dániel.
A Miskolci Kálvária ünnepélyes megáldása a tervek szerint 2025 tavaszán lesz.
Federics Róbert
Forrás megtekintése (eger.egyhazmegye.hu) >
< Vissza