szerkesztő-riporter 
1981. február 3-án születtem Sajószentpéteren. 1999-ben érettségiztem a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban, 6 osztályos képzésben. Ezután 2003-ban NyÃregyházán hittanár-rajz szakon diplomáztam, majd a Miskolci Egyetemen posztgraduális képzésbe kezdtem, Európa tanulmányok szakon 2005-ben végeztem. 2004 tavaszától vagyok ennek az erÅ‘s csapatnak a tagja, hÃrszerkesztÅ‘ként tájékoztattam 6 éven keresztül a hallgatókat az aktuális eseményekrÅ‘l. Ezen kÃvül az "Iránytű" cÃmű ifjúsági magazinműsor pénteki kiadása is az enyém volt. 2010 októberétÅ‘l a miskolci stúdióhoz kerültem, és teljesen megváltozott az életem. A pénteki "Iránytű" mellett keddenként is én szerkesztem az ifjúsági magazinműsort, amit mind a két napon 16:30-tól hallhatnak. Ezen kÃvül a "SegÃthetünk" cÃmű adás összeállÃtása is az én feladatom, ez csütörtökönként délelÅ‘tt 9 órakor kezdÅ‘dik a Szent István Rádió hullámhosszán. Havonta a "Közélet" cÃmű műsor szerkesztésében is részt veszek, kulturális-közéleti témákkal péntekenként délelÅ‘tt 10-tÅ‘l sugározzuk. Végül, de nem utolsó sorban hétfÅ‘n reggelente én ébresztem önöket műsorvezetÅ‘ként, akkor például velem játszhatnak, a kalendárium eseményeit az én szerkesztésemben ismerhetik meg. Tartalmas idÅ‘töltést kÃvánok Kedves Hallgatóinknak!
|
|
|