Értékadó

A Szent István Rádió magazinja a tudásalapú gazdaságról

Életünket egyre inkább meghatározzák a gazdasági kérdések, amelyekre meggyőződésünk szerint emberséges válaszokat is meg lehet fogalmazni. Kiindulópontunk az, hogy a hit, az erkölcs és gazdaság nem zárják ki egymást. A sajátos nézőpont egyre több hallgató érdeklődését kelti fel, mivel a rádió a gazdaság folyamatait nem csak a szűkebb értelemben vett profit, hanem az értékteremtés és az emberség szempontjából is vizsgálja. Olyan útmutatót szeretnénk kínálni, amely a témában kevésbé járatos hallgatóknak, illetve a szakembereknek is hasznos lehet.
Kérjük, tartsanak velünk, hallgassák műsorunkat, segítsenek bennünket kérdéseikkel, javaslataikkal és véleményükkel!

A műsorral kapcsolatban elérhetőségeink:
Szent István Rádió 3300 Eger, Széchenyi utca 5.
Telefon : 36/ 510-610
Faxot : 36/ 510-614
Email-cím: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Sinkovics Andrea felelős szerkesztő: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.  

2012. február 1-jén 16:05-17:00 (ismétlés: 2012. február 5-én 17:05-18:00)
Adásunk tartalma:
Idegtépő várakozás: ezért húzódhat el a döntés, hogy felveszik-e az álláskeresőt
Átfogó ellenőrzés volt az avasi lakótelepen
A fogyasztói termékkosárról
Borsodban is létrejött a Megyei Intézményfenntartó Központ

image ertekado_2012_02_01.mp3

2012. január 25-én 16:05-17:00 (ismétlés: 2012. január 29-én 17:05-18:00)
Adásunk tartalma:
Idegtépő várakozás: mikor derül ki végre, hogy felvettek-e?
Február 3-ig lehet jelentkezni a III. Junior Expóra
A magyar filmipar helyzetétől - interjú Andrew G. Vajna filmproducerrel, kormánybiztossal

image ertekado_2012_01_25.mp3

2012. január 18-án 16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Hét dolog, amivel befolyásolhatjuk a fizetésünket 2012-ben
Befejeződött a Rubires projekt
A mátraverebélyi csirkeprogramról
Központi Képzőhelyet épít az Agria TISZK
Idén is lesz Junior Expo Egerben

image ertekado_2012_01_18.mp3

2012. január 11-én  16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Ideje másként gondolkodni a karrierről
Félév értékelés a Fráter György Katolikus Gimnáziumban
Miskolc gazdasági-pénzügyi helyzetéről

image ertekado_2012_01_11.mp3

2012. január 4-én  16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Projektzáró konferencia az Országos Egyházi TISZK-nél
Márciusban adják a felújított Líceumot
Véget ért a láthatósági kampány Miskolcon
Széchenyi Programiroda nyílt a borsodi megyeszékhelyen is 

image ertekado_2012_01_04.mp3

2012. január 1-jén 17:05-18:00
Adásunk tartalmából:
Beszélgetés Hoskó Bertalanné tanárnővel a hivatásáról
Egyházi fenntartásba került több miskolci oktatási intézmény
Az iskolarendőr programról
Műsorunk a 2011. május 18-i, a szeptember 14-i és az október 5-i adásaink  szerkesztett ismétlése.

image ertekado_2012_01_01.mp3

2011. december 28-án 16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Tudatos karrierépítés
Évértékelő beszélgetés Molnár Péterrel, a Miskolci Közgyűlés KDNP frakciójának elnökével

image ertekado_2011_12_28.mp3

2011. december 21-én  16:05-17:00 (ismétlés: 2012. január 4-én 16:05-17:00)
Adásunk tartalmából:
Projektzáró konferencia az Országos Egyházi TISZK-nél
Márciusban adják a felújított Líceumot
Véget ért a láthatósági kampány Miskolcon
Széchenyi Programiroda nyílt a borsodi megyeszékhelyen is 

image ertekado_2011_12_21.mp3

2011. december 14-én 16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Öt csalhatatlan jel, hogy az állásinterjú sikeres volt
Megáldották a felújított erdőtelki plébániát
Fráteres diákok sikere egy német versenyen

image ertekado_2011_12_14.mp3

2011. 12. 07. 16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Tizenkét meglepő kérdés az állásinterjún
"TÉKA" projekt a miskolci és a tiszadobi gyermekotthonban
Digitális tananyagfejlesztés a Miskolci Egyetemen
Fejlesztések és tervek a Lajosvárosban

image ertekado_2011_12_07.mp3

2011. november 30-án  16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Megnyitották a Széchenyi Programirodát Egerben
A jezsuita gimnázium művészeti csoportjáról
A jezsuita roma szakkollégiumról
Új, közösségi főteret terveznek Miskolcon

image ertekado_2011_11_30.mp3

2011. november 23-án  16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Nyolc jel, hogy a főnök bármit megad
A görög katolikus roma szakkollégiumról
Átadták az Innovációs Díjakat Miskolcon
Nyílt nap lesz az EKF november 29-én

image ertekado_2011_11_23.mp3

2011. november 16-án 16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Négy pusztító szokás, amitől a kollégák kikészülhetnek
A Zöld nyíl projekt aktualitásairól
Nyílt nap lesz a Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnáziumban
A Magyar Tudomány Ünnepéről

image ertekado_2011_11_16.mp3

2011. november 9-én 16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Négy halálos bűn az új munkahelyen
Fejlesztések és mongol kiállítás a füzéri plébánián
Szlovén-magyar agrár együttműködés
Átadták az akkreditációs oklevélét a Károly Róbert Főiskolának
"Postcarbon" gazdaság és társadalom

image ertekado_2011_11_09.mp3

2011. november 2-án 16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Négy tipp, hogyan lehet belőlünk tökéletes alkalmazott
Elindul a Selyemréti strandfürdő fejlesztése
Miskolc polgármestere értékelt az elmúlt egy év munkáját
Nyílt napon mutatták be a "Bosch-szakirányokat" az Andrássyban
Építőipari Kiállítást és Üzletember Találkozót tartottak Miskolcon

image ertekado_2011_11_02.mp3

2011. október 26-án 16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Négy tipp, hogyan szabaduljunk meg a durva kollégától
Megjelent a Felsőoktatási Rangsor 2011
Hallgatói fórumot tartottak a felsőoktatási törvény tervezetéről
Magyar-lengyel oktatási együttműködésről
Projektzárás az EKF-en
A Magyar Tudomány Ünnepéről

image ertekado_2011_10_26.mp3

2011. október 19-én 16:05-17:00 (ismétlés: 2011. október 23-án 17:05-18:00)
Adásunk tartalmából:
Trükkök: így biztos nem bőgünk le, ha az egész cég előtt kell beszélnünk
Tartható a rekonstrukció határideje az Eszterházy Károly Főiskolán
Diplomás Pályakövetési Rendszer az EKF-en
Értékelték a miskolci diáksport eredményeit
A "Szakemberek mozduljatok" című programról

image ertekado_2011_10_19.mp3

2011. október 12-én  16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Az egyik legtrükkösebb kérdés az állásinterjún
Fejlesztések az Eszterházy Károly Főiskolán
„Szakmaiság, mobilitás és önkéntesség a felsőoktatásban” c. programról
Átadták  a felsőzsolcai általános iskola felújított tornatermét.
„Áldás békesség” címmel nyílt kiállítás Miskolcon

image ertekado_2011_10_12.mp3

2011. október 5-én 16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Tabuk. Négy kockázatos mondat az állásinterjún
Ifjúsági Információs Iroda működik Egerben
Átadták a csatorna közmű hálózat gerincvezetékét a hatvani kistérségben
Az iskola rendőre programról
Festőtábort tartottak a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeknek

image ertekado_2011_10_05.mp3

2011. szeptember 28-án 16:05-17:00
Tanévnyitó szakmai napot tartottak az Egri Főegyházmegye területén működő oktatási intézmények vezetői és pedagógusai részére. Az egész napos esemény augusztus 23-án az Egri Bazilikában volt. Műsorunkban erről lesz szó. Műsorunk a 2011. augusztus 31-i adásunk ismétlése.

image ertekado_2011_09_28.mp3

2011. szeptember 21-án 16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Három elengedhetetlen fegyver a béralkuhoz
Ösztöndíjjal támogatják a doktorandusz hallgatókat a Miskolci Egyetem
Fejlesztések a Fazola Henrik TISZK-ben
Zároltak közel két milliárd forintot a Miskolc város költségvetéséből

image ertekado_2011_09_21.mp3

2011. szeptember 14-én 16:05-17:00
Adásunk tartalma:
Beszélgetés Hoskó Bertalanné tanárnővel a hivatásáról
Egerbe érkezett a Tiszta gondoskodás országos jótékonysági program
Az Egri Várat takarították az elítéltek

image ertekado_2011_09_14.mp3

2011. szeptember 7-én  16:05-17:00
Műsorunkban Jacek Kurski lengyel Európa Parlamenti képviselővel beszélgetünk Magyarország Európai Uniós elnökségéről.  Jacek Kurski 44 éves, nős, három gyermek édesapja. Jelenleg lengyel Európai Parlamenti képviselő, az Európai Konzervatívok és Reformisták frakciójának tagja.

image ertekado_2011_09_07.mp3

2011. augusztus 31-én  16:05-17:00
Tanévnyitó szakmai napot tartottak az Egri Főegyházmegye területén működő oktatási intézmények vezetői és pedagógusai részére. Az egész napos esemény augusztus 23-án az Egri Bazilikában volt.
Műsorunkban erről lesz szó.

image ertekado_2011_08_31.mp3

2011. augusztus 24-én  16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Referencialevél – az álláskeresők titkos fegyvere
Egyházi fenntartásba került több miskolci oktatási intézmény
Adománygyűjtő akció a borsodi megyeszékhelyen
Gimnazisták végeznek kórházi önkéntes munkát
Felszentelték a Miskolci Ökumenikus Egyetemi lelkészség könyvtárát
Tett – program az áldozatokért és tettesekért
Összeállításunk a 2011. március 9., április 20., május 18., június 8-i adásain szerkesztett változata.

image ertekado_2011_08_24.mp3

2011. augusztus 17-én  16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Álláskeresők:legfeljebb minimálbér szeptembertől, maximum három hónapig
Új egyházi oktatási intézmények lesznek Kisvárdán
Tehetséggondozó tábor volt Miskolcon
A „fészekrakók” ellen küzd a miskolci önkormányzat

image ertekado_2011_08_17.mp3

2011. augusztus 10. 16:05-17:00
Műsorunkban a Fokoláre Mozgalom egri táboráról hallanak összeállítást.
A zenék a mozgalom Zöld Gomb nevű együttesének
Egy lépés albumáról hangzanak el.

image ertekado_2011_08_10.mp3

2011. augusztus 3-án  16:05-17:00
Lejárt a próbaidőm! Melyik az utolsó napom?
A nagyrédei falusi turizmusról
Az Új Nemzedék Jövőjéért programról
Elkezdődött Egerben a Fokoláre Mozgalom tábora

image ertekado_2011_08_03.mp3

2011. július 27-én  16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Próbaidő garanciák nélkül! Game over!?
Önkéntes munkát végeznek Egerben a Fokoláre Mozgalom fiataljai
A Miskolci Egyetem felvételi  eredményeiről és a pótfelvételiről

image ertekado_2011_07_27.mp3

2011. július 20-án  16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Öt csalhatatlan jel, hogy az állásinterjú sikeres volt
Vállalkozásfejlesztési konferencia volt Egerben
A Miskolci Egyetem Gépészmérnöki karának kutatási eredményeiről
A Károly Róbert főiskola hallgatója nyerte el a vidékfejlesztési minisztérium pályázatát
Pihenőpark és csapadékelvezetés a Vécsey-tetőn

image ertekado_2011_07_20.mp3

2011. július 13-án 1 6:05-16:30
Egy távközlési cég miskolci gazdasági szerepéről szól az Értékadó mai adása

image ertekado_2011_07_13.mp3

2011. július 6-án 16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Karrierépítés bölcsészként – van még esély?
Az Egri Borvidékről és a XV. Egri Bikavér Ünnepről
Egyszerű állam – a bürokrácia csökkentéséről
Az Én Városom programról 
Fürdőfejlesztés a Zsóryban

image ertekado_2011_07_06.mp3

2011. június 29-én  16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Referencialevél – az álláskeresők titkos fegyvere
Értékelték hazánk uniós elnökségét
Megjelent a Diáktudomány újabb kötete

image ertekado_2011_06_29.mp3

2011. június 22-én  16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Tippek a sikeres álláskereséshez
A RUBIRES projekt eredményeiről
Lezárult az „Építő közösségek c. program
Közadakozásból állítanák helyre az egykori miskolci országzászlót

image ertekado_2011_06_22.mp3

2011. június 15-én 16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Bomba kérdések állásinterjún
Az Ökológiai Ciklusok című pályázatról
A vállalkozások adminisztrációs terheinek csökkenéséről
A Miskolci Kereszténydemokrata Néppárt székházának szenteléséről
A hejőkeresztúri rendőrségi gyermeknapról

image ertekado_2011_06_15.mp3

2011. június 8-án  16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Négy váratlan buktató az állásinterjú utánű
Felszentelték a Miskolci Ökumenikus Egyetemi lelkészség könyvtárát
Az önkéntességről
Fejlesztések a Miskolci Egyetemen
Cseresznyefesztivál lesz Szomolyán

image ertekado_2011_06_08.mp3

2011. június  1-jén 16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Az Egri Érseki Palota középső szárnyát Kulturális, Turisztikai és
Látogatóközponttá alakítják át 2013 májusára. Az erről szóló támogatási szerződést dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes jelenlétében írta alá Varga László, a Norda ügyvezető igazgatója és Ficzek László, az érseki vagyonkezelő központ igazgatója.
Műsorunkban az Egri Érseki Palota rekonstrukciójáról hallanak összeállítást.

image ertekado_2011_06_01.mp3

2011. május 25-én 16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Az első Kerecsendi Bornapról
Ünnepélyes alapkőletétel az EKF Leányka úti Kampuszán
Felújítják az EKF „D” épületét

image ertekado_2011_05_25.mp3

2011. május 18-án  16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Titkos fegyver: Milyen volt az állásinterjú húsz éve?
Egyházi fenntartásba került több miskolci oktatási intézmény
Adománygyűjtő akció a borsodi megyeszékhelyen
Az Európa Napról

image ertekado_2011_05_18.mp3

2011. május 11-én  16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Öt kínos helyzet, amitől a kollégák biztos elnémulnak
A Tett-programról
Anyaközpont nyílt Miskolcon
Bemutatjuk a Borsodi Fiatal Gazdálkodók Gazdakörét

image ertekado_2011_05_11.mp3

2011. május 4-én  16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Négy jel, mikor menjünk el a munkahelyünkről
Az első Kerecsendi Bornapról
Pneumobil verseny lesz a hétvégén Egerben
A cigányságot kutató konferenciát tartottak Miskolcon
Folytatódik a panelprogram a borsodi megyeszékhelyen

image ertekado_2011_05_04.mp3

2011. április 27-én  16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Tabuk:hat dolog, amit soha ne mondjunk a főnökünknek
Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Tanácsadó Irodát nyitottak Egerben
A Líceum felújítási munkálatai a tervek szerint haladnak
Komplex szolgáltatásfejlesztés az egri Főiskolán
Játszótér –fejlesztés indul a Lajosvárosban
Lezárult a „LEHET MÁSKÉNT!” projekt

image ertekado_2011_04_27.mp3

2011. április 20-án 16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Négy pusztító szokás, amitől a kollégák kikészülhetnek
A holokauszt áldozataira emlékeztek
Szociális napot tartottak a Miskolci Egyetemen
Gimnazisták végeznek kórházi önkéntes munkát
Képzést indított a Nevelőszülői Hálózat
Az egységes területalapú támogatásokról

image ertekado_2011_04_20.mp3

2011. április 13-án  16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Tudatos karrierépítés
Megújul az egri Tűzoltó Múzeum
Borkóstoló a Szépasszonyvölgyben
Elindult a Virágszirom Program
Tavaszi nagytakarítás Egerben
A szelektív hulladékgyűjtésről
Országos Tudományos Diákköri Konferencia lesz városunkban
Energia Napok Egerben

image ertekado_2011_04_13.mp3

2011. április 6-án   16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Mérlegelni kell: valóban ez álmaim állása?
Árvíz sújtotta települések pályázati lehetőségeiről
Külföldi önkéntesek Miskolcon
Őstermelői piac lesz a borsodi megyeszékelyen
Az iskolarendőr programról

image ertekado_2011_04_06.mp3

2011. március 30-án  16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Hogyan kezeld az elviselhetetlen kollégát?
A gyengébbik nem a munkahelyen is gyengébbnek érzi magát? – egy kutatás eredményeiről
A külföldi tanulás feltételeiről
Műsorunk a 2010. április 28-i és a május 5-i adásink szerkesztett változata.

image ertekado_2011_03_30.mp3

2011. március 23-án  16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
A négy legrosszabb tanács álláskeresőknek
Dr. Navracsics Tibor miniszterelnök helyettes miskolci látogatása
Magyarország Európai Uniós soros elnökségének lehetőségei
A miskolci közgyűlésről
A Szeretet Iskolájának önkéntes toborzója

image ertekado_2011_03_23.mp3

2011. március 16-án  16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Mennyivel keresnek többet a férfiak?
Fejlesztések a Tisza-tónál
Természettudományos laborral gyarapszik a gyakorló iskola

image ertekado_2011_03_16.mp3

2011. március 9-én  16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Elrettentő szavak: mit ne írjunk az önéletrajzunkba?
A Nemzeti Adó - és Vámhivatal Borsod megyei ellenőrzési tapasztalatairól
A fenntartható turizmusról tanácskoztak
Tett – program az áldozatokért és tettesekért  

image ertekado_2011_03_09.mp3

2011. március 2-án 16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Hogyan válasszunk két csábító állásajánlat között?
Tűzifát osztott a Karitász az árvízkárosultaknak
Egyházi tulajdonba kerülhet több miskolci oktatási intézmény
Szakiskolai regionális verseny lesz Miskolcon
Konferenciát tartottak II. Rákóczi Ferenc emlékezete címmel

image ertekado_2011_03_02.mp3

2011. február  23-án  16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Öt tipp, mit tudnak a főnök dédelgetett kedvencei
Takarékos és környezettudatos költségvetés Hevesben
Környezetvédelmi nyílt napot tartottak Egerben
Számít a Mátrai Erőmű működésére a kormányzat

image ertekado_2011_02_23.mp3

2011. február 16-án  16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Gyakori hibák a karrierépítésben
A köztársasági elnök Miskolcon járt
Véget ért a könyvvizsgálat a Miskolc Holding Zrt.-nél
Lezárult az Együtthaladó − migráns gyermekek az iskolában című projekt

image ertekado_2011_02_16.mp3

2011. február 6-án   17:05-18:00
Adásunk tartalmából:
Ideje másképp gondolkodni a karrierről!
Hatvan város és a kistérség gazdasági helyzetéről
Tehetséggondozás a felsőoktatásban
Turizmus – fejlesztésről

image ertekado_2011_02_06.mp3

2011. január 26-án  16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Hogyan védd ki a főnök támadását?
Értékelte a kormány eddigi munkáját a KDNP
Az Új Széchenyi Terv aktualitásáról

image ertekado_2011_01_26.mp3

2011. január 19-én  16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Karriertervezés: Ki van rúgva!
Interjú Stanislaw Skoczekkel, a magyar és a svéd gazdasági-politikai élet független elemzőjével
Projekt a fenntartható energia felhasználására

image ertekado_2011_01_19.mp3

2011. január 12-én  16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Nincsenek abszolút számok
Januárban indul az Új Széchenyi Terv
ZF-váltós autóbuszt vásárolt az Agria Volán

image ertekado_2011_01_12.mp3

2011. 01. 5-én  16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Öt kínos helyzet, amitől a kollégák biztos elnémulnak
Bemutatjuk a Borsodi Fiatal Gazdálkodók Gazdakörét
Lezárult a tudatos fogyasztói magatartás kialakítását segítő projekt
Líceum rekonstrukció: a védett állatokra is odafigyelnek

image ertekado_2011_01_05.mp3

 

RÉGEBBI MŰSOROK
2010.

2010. 12. 29.  16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
A leggyakoribb tévhitek az állásinterjúról
A füzéri várban folyó felújítási munkálatokról
Megkezdődött az oktatás Miskolcon a Szeretet Iskolájában
Műsorunk a 2010. szeptember 22-i adásunk ismétlése.

2010. 12. 22.  16:05-17:00
Adásunk tartalmából
Húsz munkahelyi feladat, amitől a dolgozók rettegnek
Adományokat kapott a miskolci Családok Átmeneti Otthona
Tanulmányi támogatást adtak át egy árvízkárosult család gyermekének
Magyar és szlovák kamarai együttműködés
A környezetvédelmi életciklus elemzésről
A miskolci egészségügy helyzetéről
Új főépítésze van Miskolcnak

2010. 12. 15.  16:05-17:00
Adásunk tartalmából
Befejeződött a könyvtárfejlesztés a megyében
Elkészült Egerben a Pető Gáspár utca felújítása
Elárverezik a „miskolci” fenyőfákat

2010. december 8-án  16:05-17:00 (ismétlés: 2010. december 12-én  17:05-18:00)
Adásunk tartalmából
Öt csapda, amit soha ne írjunk az önéletrajzba
Helyszíni bejárás a Líceumban
Nyílt napot tartottak az egri Főiskolán
Vállalkozásokkal a közfoglalkoztatásba

2010. december 1-jén  16:05-17:00
Adásunk tartalmából
Bombakérdések az állásinterjún
Elkészítették a „Fiatalkorúak 2011-re szóló Bűnmegelőzési Naptárát
A Vöröskereszt segít az újjáépítésben Sajószentpéteren
Nyílt napot tartanak a Miskolci Egyetemen
Leváltják a Miskolc Holding Vagyonkezelő Zrt.-t összes tagvállalatának vezetőit

2010. november 24-én 16:05-17:00
Adásunk tartalmából
Álomkarrier. 11 tipp, mi kell a sikerhez
Program az alacsony iskolai végzettségűek felzárkóztatására
Háromszintű szervezetként működik az Apeh
Borsod és Heves megye gazdasági mutatóiról
A Széchenyi Kártya bővítéséről

2010. november 17-én  16:05-17:00
Adásunk tartalmából
Négy jele, mikor meneküljünk a munkahelyünkről
Összeállítás a Miskolci Közgyűlésről
Az Országos Földtudományi Diákkonferenciáról
Meghirdették a Bolyai évet

2010. november 10-én  16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Három gyakori tévhit az állásinterjúról
A Fiatal Vállalkozók napja lesz Egerben

2010. november 3-án  16:05-17:00
Adásunk tartalmából
Ordító hibák az önéletrajzban
Képzések a hiányszakmák betöltésére
Modellértékű turizmusfejlesztés Vaján
Miskolc önkormányzati cégeinek változásai
A Magyar Tudományos Akadémia adománya
A Miskolci Lévay Református Gimnázium kiállítása

2010. október 27-én  16:05-17:00
Adásunk tartalmából
30 évvel ezelőtt, 1980. november 29-én szűnt meg a Hegyközi Kisvasút. Mára Füzérkomlósra, az egykori végállomás helyszínére Tóth Gábor füzéri plébános atya kezdeményezésére és sokak segítségével visszakerült ide egy MK 45-2009-es típusú mozdony, ami egykor itt közlekedett a Hegyközben. Ennek a mozdonynak a hazaszállításáról és a hegyközi kisvasút jelentőségéről lesz szó műsorunkban.

2010. október 20-án  16:05-17:00
Adásunk tartalmából
Öt ballépes, amivel biztosan tönkretesszük az állásinterjút
Innovációs diákverseny középiskolásoknak
Magyar-szlovák együttműködés az orvosképzésben
A fiatalkorúak agresszivitásáról tanácskoztak
Új játszóteret kaptak a felsőzsolcai óvodások
Civil szervezeteknek fórumot tartottak Miskolcon

2010. október 13-án  16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
2011 az Európai Tanács javaslata alapján az Önkéntesek Európai Éve. Az európai év általános célja az lesz, hogy - elsősorban a tapasztalatok és a jó gyakorlatok egymásnak való átadásával - bátorítsa és támogassa a tagállamokat, a helyi és regionális hatóságokat valamint a civil társadalmat az Európai Unióban az önkéntes tevékenység vonzó feltételeinek megteremtésében.
Magis 2010 címmel nemzetközi ifjúsági tábort szerveztek jezsuita kötődésű fiatalok Miskolcon. A tábor egyik pillére az önkéntes munka, segítségnyújtás volt.
Műsorunkban erről hallanak összeállítást.

2010. október 6-án  16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Ideje másként gondolkodni a karrierről!
A FIDESZ-KDNP miskolci eredményeiről
A Magyar-Ukrán Kereskedelmi és Iparkamaráról
A Széchenyi Kártya Programról
A „Felsőoktatási Rangsor 2010” című kiadványról

2010. szeptember 29-én  16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Pusztító munkahelyek: amikor betelik a pohár
Kósa Lajos Miskolcon tartott lakossági fórumot
Kis- és középvállalkozói fórumot tartottak a borsodi megyeszékhelyen
A közrend és  közbiztonság megszilárdításáról 
Útátadás Egerszalókon

2010. szeptember 22-én  16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
A leggyakoribb tévhitek az állásinterjúról
A füzéri várban folyó felújítási munkálatokról
Az Open University Malaysia mesterképzési programjával bővült az EKF képzése
Megkezdődött az oktatás Miskolcon a Szeretet Iskolájában
Vendégünk Csapó Barbara programkoordinátor

2010. szeptember 15-én  16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Halálos fegyverek az állásinterjún
A Rubires projekt aktualitásairól
Vendégeink Dr. Kovács Tibor, az EKF turizmus tanszék vezetője és a projekthez kapcsolódó középiskolai verseny győztes csapata

2010. szeptember 8-án  16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Gyakori hibák a karrierépítésben
A miskolci Búza téri piaccal kapcsolatos problémákról
Megújult Ajak község oktatási intézménye
Felújították  az ÉMÁSZ segítségével a felsőzsolcai óvodát

2010. 08. 25. szerda 16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Tabumondatok, amelyeket soha ne ejtsünk ki az állásinterjún
A Széchenyi Kártya Program kiterjesztett szolgáltatásairól
Felsőzsolcán járt a belügyminiszter
Közmunkások is segítenek az árvíz sújtotta területeken
A Jobbik kifogásolja a miskolci Gagarin utcai biomassza égető

2010. augusztusus 18-án  16:05-17:00
A régi Monarchia vasútját használva március 19-én és 20-án Kárpátalja Expressz néven egy vonat indult Budapestről Kárpátaljára és a Partiumba.  Kárpátalja Expressz három országon át a Monarchia magyar vasútvonalán ment végig.  Beregszászon és Nagyszőlősön is színes műsorokkal várták az anyaországi látogatókat, majd Ukrajnából Romániába kanyarodva Szatmárnémetiben a város vezetése köszöntötte az utasokat. A Kárpátalja Expressznek nagy jelentőséget tulajdonítanak a szervezők a gazdasági kapcsolatok miatt.
Műsorunk a 2010. március 24-i adásunk ismétlése.

2010. augusztusus 11-én  16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Milyen egy jó motivációs levél?
Elkezdődött az újjáépítés Borsodban
A nők 40 év szolgálati idő után nyugdíjba mehetnek
Fogyasztói tanácsadás diákoknak Egerben

2010. augusztus 4-én  16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Milyen ne legyen egy önéletrajz?
Kriza Ákos a Fidesz-KDNP miskolci polgármesterjelöltje
Bemutatták a Vám- és Pénzügyőrség Észak-magyarországi Regionális Parancsnokságának új vezérkarát
A fogyasztók védelmében- konferenciát tartottak Egerben

2010. július 28-án  16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Miért használjak Europass önéletrajzot?
Minőségi közoktatás: Referenciaintézmények a régióban
Felvételi eredmények az EKF-en és a Miskolci Egyetemen
Biogázzal is fűtenek Miskolcon

2010. július 21-én  16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Milyen a jó önéletrajz? Az őszinteség fontossága
Befejeződött a Miskolci Szent Miklós Óvoda felújítása
Hálaadó évet szervez a miskolci Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon
Megújuló pedagógia – hálózati együttműködés régiónkban

2010. július 14-én  16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Milyen a jó önéletrajz? Az önéletrajz részei
Tehetséggondozás Régiónkban
Új magyar jezsuita tartományfőnököt választottak
Véget ért a roma asszonyoknak szervezett tanfolyam Miskolcon

2010. július 7-én  16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Milyen a jó önéletrajz?
Az Egri Bikavér Ünnepe
Évet értékelt a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kara

2010. június 30-án  16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Állásbörzék – a kapcsolatépítés fellegvárai
Új konferenciateremmel gazdagodott a Hotel Eger
Egységes borlap Egerben
Gyakorlatorientált tőzsdei képzés Gyöngyösön
A diákok nyári munkájának adózási szabályairól
Bővítik a Bosch gyárat Miskolcon

2010. június 23-án 16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Már nem tanul – még nem dolgozik
Menetrendváltozások a borsodi megyeszékhelyen
A szociális ellátórendszer változásairól
Trianon kopjafát állítottak Miskolcon

2010. június 16-án  16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Fizetési igény – mennyit kérhetek
Nyitrai Zsolt infokommunikációs államtitkári kinevezést kapott
Komplex hallgatói szolgáltatásfejlesztés; borászképzés és borászanalitikai laboratórium az Eszterházy Károly Főiskolán
Közművelődési szakemberek továbbképzése a régióban

2010. június 9-én  16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Így beszéljünk a pénzről az állásinterjún
Lehet másként! Komplex foglakoztatási-szolgáltatás fejlesztés régiónkban
Infrastrukturális beruházás a Miskolci Egyetemen

2010. június 2-án  16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Kis cég, vagy multi? Melyiket válasszam?
A Fidesz füzesabonyi frakciója a törvényesség pártján áll
A miskolci belvárosi vállalkozók aggályairól
Megmenthető-e az euró?

2010. május 26-án  16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
A kapcsolatépítés színterei
Nemzeti Konzultáció Ózdon
A feketegazdaság kifehérítéséről
Tananyagfejlesztő projekt a Miskolci Egyetemen
A demográfiai válság okai és következményei

2010. május 19-én  16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
A kapcsolatépítés a sikeres karrier alapja
A tudatos fogyasztói magatartás kialakításáról
A Líceum felújításának aktualitásairól
Egyetemi pasztorációs konferencia volt Miskolcon

2010. május 12-én  16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Munkavállaláskor fontos az alapos önismeret
A faipari szakma helyzetéről
MOL esettanulmány-verseny a Miskolci Egyetemen
A borsod-megyei könyvtárfejlesztésekről
Az  EKF a Természettudás főiskolája projekt rendezvényeiről
A Pneumobil - verseny eredményeiről

2010. 05. 05. 16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Öt érv, miért érdemes fejvadászhoz fordulni
A külföldi tanulás feltételeiről
Az állásbörze tapasztalatairól
Így fogyasztunk mi – fotókiállítás napjaink fogyasztói társadalmáról
Fogyasztóvédelmi vizsgálatokról
A Rubires projekt aktualitásairól

2010. április 28-án  16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Hogyan kezeld az elviselhetetlen kollégát?
Levegővel hajtott autók versenye lesz Egerben
A gyengébbik nem a munkahelyen is gyengébbnek érzi magát? – egy kutatás eredményeiről
Vendégünk Horváth Tamás igazgató, az Educatio Nonprofit Kft Felsőoktatási Igazgatóságáról

2010. április 21-én  16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Négy jel, ami arra utal, hogy az állásinterjú halálra van ítélve
Országgyűlési választás 2010
Az elmúlt nyolc év oktatáspolitikájáról
Vendégünk Forrai Tamás atya, a Miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium igazgatója

2010. április 14-én  16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Bírod a gyűrődést? Tippek szabadúszóknak
B-A-Z-M  középtávú gazdaságfejlesztési stratégiájáról
Állásbörze és Felkészítő napok az Eszterházy Károly Főiskolán
Hírek a gazdaság és az oktatás világából

2010. április 7-én  16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Hogyan szereld le a hatalmaskodó főnököt?
A Tiszáninneni Református Egyházkerület cigány missziójáról, a tanoda programról
A 2009. évi SZJA bevallások feldolgozásának jelenlegi állapotáról

2010. március 31-én 16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Kormányrendelet: az óvodák tudatosan kerüljék a gyermekeknél a nemi sztereotípiák erősítését
A zöld energiatermelés lehetőségeiről
A mezőgazdaság helyzetéről
A Turisztikai szervezet-fejlesztésről
Közoktatási konferenciát tartottak Miskolcon

2010. március 24-én 16:05-17:00
A régi Monarchia vasútját használva március 19-én és 20-án Kárpátalja Expressz néven egy vonat indult Budapestről Kárpátaljára és a Partiumba. Kárpátalja Expressz három országon át a Monarchia magyar vasútvonalán ment végig. Beregszászon és Nagyszőlősön is színes műsorokkal várták az anyaországi látogatókat, majd Ukrajnából Romániába kanyarodva Szatmárnémetiben a város vezetése köszöntötte az utasokat. A Kárpátalja Expressznek nagy jelentőséget tulajdonítanak a szervezők a gazdasági kapcsolatok miatt. Erről az útról hallanak összeállítás műsorunkban.

2010. március 17-én 16:05-17:00
Műsorunkban a Líceum a természettudományért projektet mutatjuk be, melynek keretében az épület revitalizációja valósul meg.

2010. március 10-én 16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Tévhitek a tökéletes állásinterjúról
A tanárképzés helyzetéről
Észak-Magyarországi Felsőoktatási Szövetség alakult
Diszkriminálja az egyházat a kormány: sérül a jogállam
Migráns gyermekek az iskolában projektről

2010. március 3-án 16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Állásinterjú élesben: az izzasztó, a bensőséges és a trükkös
Portugál vendégoktatók tartottak angol nyelvű előadásokat az egri Főiskolán
Nevelőszülői tanfolyamot tartottak Miskolcon
Kevesebb támogatást kaptak az egyházi iskolák 2008-ra

2010. február 24-én 16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
A te interjú kérdéseid
Laptop-ra pályázhatnak az egri Főiskola levelezős hallgatói
Újabb pályázati forráshoz jutott az Eszterházy főiskola Központi Könyvtára
A versenyképesség javítása a Miskolci Egyetemen
"Álom és rémálom a támogatási jogviszonyról" - a civil szervezetek támogatásáról

2010. február 17-én 16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Hogyan ne keress állást? A bukás okai
Iskola, erkölcs, tudás címmel tartott előadást Hoffmann Rózsa, a KDNP szakpolitikusa
A civil szervezetek pályázati lehetőségeiről

2010. február 10-án  16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Milyen a főnök, ha férfi? És ha nő?
A miskolci villamosvasút fejlesztését elfogadta a közgyűlés
Tankönyv – taneszköz kiállítást és vásárt tartottak a borsodi megyeszékhelyen
Az egészségügyben és az oktatásügyben fellelhető családokat sújtó ellentmondásokról

2010. február 3-án 16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
A sikeres állásinterjú öt záloga
A miskolci gyermekvárosról
A Zemplén-térség gazdasági helyzetéről
Vendégünk Juhász István, a Zempléni Regionális Fejlesztési Alapítvány ügyvezető igazgatója.

2010. január 27-én 16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Öt érv, miért érdemes fejvadászhoz fordulni
Ipartörténeti értékkel gazdagodott a Miskolci Egyetem
Borsod-Abaúj-Zemplén megye munkanélküliségéről
A 2010. január 1-től érvényes adótörvényről
Vendégünk Pásztorné Szerezlai Márta, az APEH Észak-Magyarországi Regionális Igazgatóság egri ügyfélszolgálati munkatársa.

2010. január 20-án 16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Kire vadásznak a cégek? A hat legkívánatosabb tulajdonság
Ösztöndíjprogram indul a szakiskolákban
Önálló szennyvízberuházás Rózsaszentmártonban
A gazdaságnak fehérebb volt a karácsony
Az egri főiskola sikeres pályázatairól

2010. január 13-án 16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Álomállás: a leggyakoribb tévhitek
Évét értékeltek és a jövőbe tekintenek a miskolci katolikus gimnáziumok vezetői
Kitüntetés megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásáért

2010. január 6-án 16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Hogyan védd ki a főnök támadását?
Az Észak-magyarországi Regionális Képzési Stratégiáról
A család mint a legkisebb gazdasági egység

 

RÉGEBBI MŰSOROK
2009.

2009. december 30-án 16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Amikor az interjúztató támad: hogyan verd vissza?
Húsz éve omlott le a berlini fal - konferencia Halléban
90 hektáron 4 millió köbméter hulladékot rekultiválnak
(Korábbi műsoraink szerkesztett ismétlése)

2009. december 16-án 16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
A sikertelenség feltételei pontokba szedve
A családbarát egészségügyről
A fenntartható turizmusról
A gazdaság és a Miskolci Egyetem kapcsolatáról
A miskolci Szent Miklós Óvoda, Bölcsőde és Családi Napközi szolgáltatásairól

2009. december 9-én 16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
A hibák, amelyeket el kell kerülnöd az új munkahelyeden
Könyvtár fejlesztés a Miskolci Egyetemen
Az Új Nemzedék Program vitairatról
Vendégünk Oroján Sándor, a Fidelitas Heves -megyei elnöke

2009. december 2-án 16:05-17:00
Hét tipp az eredményes vezetővé váláshoz
Könyvtár fejlesztés a Miskolci Egyetemen
90 hektáron 4 millió köbméter hulladékot rekultiválnak
A legjobb munkahely felmérésről

2009. november 25-én 1 6:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Új munkahely: a hét leggyakoribb hiba, amit egy vezető elkövethet
Nyílt nap volt a miskolci Bencés Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégiumban.
Húsz éve omlott le a berlini fal - konferencia Halléban

2009. november 18-án 16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
"A megújuló energiaforrások alkalmazása az önkormányzatok életében" című rendezvénysorozatról
Pályaválasztási fórum és nyílt nap lesz az egri főiskolán
A Gázszolgáltató váltásról

2009. november 11-én 16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Karrier, egyensúly és a hosszú távú siker titkai
Könyvtári szolgáltatásfejlesztés és az olvasáskultúra népszerűsítése
Demonstrációt tartottak Miskolcon a közoktatást érintő tervezett elvonások miatt

2009. november 4-én 16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Így alkudozhatsz jobb fizetésért
Demonstrációt tartanak Miskolcon a közoktatást érintő tervezett elvonások miatt
Átadták a Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium új tornatermeit

2009. október 28-án 16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Bírod a gyűrődést? Tippek szabadúszóknak
A Demján ösztöndíjról
Korszerűsítések Szilvásváradon és Nagyvisnyón
Vendégünk Szaniszló László, Szilvásvárad polgármestere

2009. október 21-én 16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Aggasztó jelek: a munka öl?
Új szakok az egri Főiskolán
Pedagógusok Szakszervezete nagygyűlést tartott Miskolcon
A gázszolgáltató váltásról
Vendégünk Győrösi Pál, a Tigáz Zrt PR és Kommunikációs vezetője

2009. október 14-én 16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Vékony jégen: mitől sokall be a főnök?
Gazdasági hírek
Átadták a tízezredik Széchenyi Kártyát Borodban
Megjelent a Heti Válasz felsőoktatási rangsor 2009 kiadványa
Fidelitas: A kormány turizmust érintő megszorításairól
Demjéni Thermál Völgy és Élménypark fejlesztéséről

2009. október 7-én 16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Hogyan arathatsz sikert az állásinterjún, ha félénk vagy?
Gazdasági hírek
Interaktív tanagyagok az oktatásban
Vendégünk Nagy Kálmán, a Balázs-Diák Kft interaktív projektvezetője

2009. szeptember 30-án 16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Amikor az interjúztató támad:hogyan verd vissza?
Gazdasági hírek
A mérnökök megbecsüléséről és a magyar gazdaság helyzetéről
Vendégünk Holló Csaba, a Borsod - Abaúj - Zemplén Megyei Mérnöki Kamara elnöke, az Országos Kamara Alelnöke

2009. szeptember 23-án 16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Tíz karakter. Munka, szenvedéllyel:te melyik típusba tartozol?
Gazdasági hírek
Kutatók éjszakája lesz az egri főiskolán
Reklámkonferencia Egerben
A "Munka-helyben" Miskolc elnevezésű programról
Vendégünk Kishonthy Kardos Rita, a Holdam Egyesület elnöke

2009. szeptember 9-én 16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Miről árulkodik a főnök testbeszéde?
A Kárpát-medence kincsei fesztiválról
Fejlesztések a Miskolci Egyetemen
Civilszervezetek finanszírozási lehetőségeiről
Műsorunk a 2009. május 6-i és a július 15-i adásaink szerkesztett ismétlése

2009. szeptember 2-án 16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Irodai tippek:így lehetsz mindenki kedvence
Rosszabb feltételekkel indul a 2009/10-es tanév a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint
A tanévkezdésről
Vendégünk Dr. Pisákné Balogh Éva, az egri Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium igazgatónője

2009. augusztus 26-án 16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Nem bízol a főnöködben? A leggyakoribb okok
Gazdasági hírek
A Nemzeti Civil Alapprogram rendszeréről
Vendégünk Papp Zsolt, a Nemzeti Civil Alapprogram Észak-magyarországi régió kollégiumi elnöke.

2009. augusztus 19-én 16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Rossz szokások, amelyekkel őrületbe kergetheted főnöködet
Gazdasági hírek
A Helyi Vidékfejlesztési Irodák Hálózata munkájáról
Az APEH új telefonos ügyintéző szolgáltatása
A klímabarát otthon programról

2009. augusztus 12-én 16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Gyilkos testbeszéd az állásinterjún
Befejeződött a nyári ellenőrzéssorozata, a Kánikula II. akció
A családbarát munkahelyről
Vendégünk Hercegh Mária, a Családbarát Munkahely Díj Pályázat bíráló bizottságának tagja.

2009. augusztus 5-én 16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Tabuk. Mit ne ejts ki a szádon az állásinterjún!
Életesélyek - a tanulás eszközével Észak-Magyarországon című rendezvényről
Megalakult az Egyházi Területi Integrált Szakképzési Központ, röviden a TISZK
Vendégünk Fazekas László az Országos Egyházi TISZK Nonprofit Kft ügyvezetője.

2009. július 29-én 16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Terítéken az álláskeresők:te melyik típusba tartozol?
Több mint 50%-os jelentkezési növekedés az egri Főiskolán
Értékelték az első félévét a megújuló energiaforrások hasznosítását népszerűsítő Rubires projektnek
A Banki Hitel Károsultjai Egyesület munkájáról
Vendégünk Szemerszkiné Kiss Gabriella irodavezető

2009. július 22-én  16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Hét trükk a villámgyors előreléptetésért
Felmérés a magyar fiatalok versenyről, vállalkozásról alkotott véleményéről
Esküvő -és rendezvényszervezésről
Vendégeink Koleszárné Urbanovics Nóra és Koleszár Krisztián a Ceremónia Center tulajdonosai. Műsorunk a 2009 január 21-i és a február 11-i adások szerkesztett ismétlése.

2009. július 15-én 16:30-17:00
Adásunk tartalmából:
Miről árulkodik a főnök testbeszéde?
A Kárpát-medence kincsei fesztiválról
Motorkerékpár-szerelő szakképesítést kapott 16 fő
Fejlesztések a Miskolci Egyetemen

2009. július 8-án 16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Melyek a sikeres állásinterjú csalhatatlan jelei?
Gazdasági hírek
Már érvényes a Miskolc Kártya
Eredményes a Tudásközpont munkája Miskolcon
Egy községi általános iskola lehetőségeiről és sikereiről
Vendégünk Juhászné Molnár Mária, a szirmabesenyői Szinyei Merse Pál Általános és Alapfokú Művészeti Iskola igazgatónője

2009. július 1-jén 16:05-17:00
Műsorunk a 2009. június 17-én elhangzott adásunk ismétlése
Adásunk tartalmából:
Árulkodó jelek: miből vehetjük észre, hogy kiégtünk?
A gazdasági válság hatása a bankrendszerre
Ültessünk-e almafát? - Felelősségünk a jövőért

2009. június 24-én 16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Melyek lesznek a keresett a szakmák 2010 után?
COMPASS" - Program: a társadalmi párbeszéd új, regionális fóruma
Kiírták az Észak-magyarországi Regionális Innovációs Díj pályázatot

2009. június 17-én 16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Árulkodó jelek: miből vehetjük észre, hogy kiégtünk?
A gazdasági válság hatása a bankrendszerre
Ültessünk-e almafát? – Felelősségünk a jövőért

2009. június 10-én 16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Aranyszabályok a sikeres állásinterjúhoz
Közgazdász napok Miskolcon
Kompetencia alapú oktatás fejlesztése Egerben
"Rangadó" - az adózási vetélkedő eredményeiről

2009. június 3-án  16:05-17:00
Műsorunk 2009. május 20-án elhangzott adásunk ismétlése
Adásunk tartalmából:
Ordít a főnököd?    Négy zavarba ejtő helyzet
Pályázati lehetőség a turisztikai szervezetek fejlesztésére
Város fejlesztések a régióban
Lakásvásár Miskolcon
Átadták a Miskolc Városi Lakossági Kártya Ügyfélszolgálati irodáját
A Szerencs térségi és Takta-közi földek sorsáról

2009. május 27-én 16:05-17:00 (Az ismétlés elmarad)
Adásunk tartalmából:
Beszólnál a főnöknek? Így, ne tedd!
Együttműködés az egri és a tomari főiskola között
Bosznia - Hercegovinai delegáció járt Miskolcon
Népszerű a Miskolci Egyetem
Folytatódik a panelprogram

2009. május 20-án 16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Ordít a főnököd?    Négy zavarba ejtő helyzet
Pályázati lehetőség a turisztikai szervezetek fejlesztésére
Város fejlesztések a régióban
Lakásvásár Miskolcon
Átadták a Miskolc Városi Lakossági Kártya Ügyfélszolgálati irodáját
A Szerencs térségi és Takta-közi földek sorsáról
Tőzsdei információk

2009. május 13-án 16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Nem igazságos, hogy mindenki ugyanannyit keres
Együttműködés az egri Főiskola és a rendőrség között
Újabb fázisába érkezett a Líceum rekonstrukciója
BOKIK: A borsodi vállalkozók védelmében
Tőzsdei információk
Léghajtású autók versenyeztek Egerben

2009. május 6-án 16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Láblógatás munkaidőben: tippek a lazításhoz!
A Gazdasági és Szociális Tanács munkájáról
Turisztikai pályázatok a régiónkban
Tőzsdei információk
Civilszervezetek finanszírozási lehetőségeiről
Vendégünk Deutsch Tamás, az Új Magyarország Fejlesztési Terv végrehajtását felügyelő eseti bizottság képviselője

2009. április 29-én 16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Öt jel, ami arra utal, hogy kirúghatnak
A régió munkaerőpiaci-helyzetéről
Jövedelemigazolások elektronikus úton
Tőzsdei információk
Pneumobil verseny lesz Egerben
Vendégünk Tamás Endre, a Bosch-Rexroth Pneumatika kft műszaki tanácsadója, a Rexroth-legjobb pneumobilja rendezvény szervezőbizottság vezetője

2009. április 22-én 16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Tippek, elkeseredett álláskeresőknek
Állásbörze és felkészítő napok az egri főiskolán
Tőzsdei információk
"Út a munkához" programról
Vendégünk Dobrozsi Zoltán, az Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ szakmai főigazgató-helyettese

2009. április 15-én  16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Utálod a munkádat? Édesítsd meg a keserű perceket!
Tudományos ülés a Felelősségünk a teremtett világért” című körlevélről
Tőzsdei információk
Rubires: a megújuló energiaforrások hasznosításáról
Vendégünk Dr. Kovács Tibor, az Eszterházy Károly Főiskola tanszékvezetője, a projekt kommunikációs felelőse.

2009. április 8-án 16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Az új állásod mégsem az igazi? A biztos jelek
A Hajós György Matematika Versenyről
Tőzsdei információk
Rubires: a megújuló energiaforrások hasznosításáról
Vendégünk Dr. Kovács Tibor, az Eszterházy Károly Főiskola tanszékvezetője, a projekt kommunikációs felelőse.


2009. április 1-jén 16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Mire számíthat egy egyedülálló munkavállaló?
A partnerség napjáról
A Fogyasztók Világnapjáról
Tőzsdei információk
Megnyitották a La Contessa kastélyhotelt Szilvásváradon
Vendégeink Szaniszló László, a település polgármestere és Sellyei Gábor szállodaigazgató

2009. március 25-én 16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Kínos pillanatok: amikor a főnököd fiatalabb nálad
A Magyarországi Regionális Innovációs Ügynökségek találkozójáról
A magyar-ukrán vegyes kamaráról
A Fiatal Közgazdászok Országos Találkozójáról
A megújuló energiaforrások hasznosítására új projekt indul
Tőzsdei információk

2009. március 18-án 16:05-17:00 
Adásunk tartalmából:
Mi lesz az állásoddal? Derítsd ki!
Vidékfejlesztési pályázatról
Tőzsdei információk
Németországról és a német nyelv tanulásról
Vendégeink Korepta Györgyné anyanyelvi német tanárnő és Fazekas László, az Oxford International nyelviskola vezetője.

2009. március 11-én 16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Intő jelek, amikor a cégen belüli versengés elfajul
Új multimédiás szakrészleg és folyosói információs rendszer az egri főiskolán
Innováció a régiónkban
A „Családbarát munkahelyek, családbarát város” programról
Tőzsdei információk

2009. március 4-én 16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Tabuk! Mit ne tegyél ha titokban keresel állást
Létrejött a Sajó – menti TISZK
Átadták a „Magyar Kézműves Remek” díjat
Tőzsdei információk
Bemutatjuk a turizmus-vendéglátás szakot és a Hotel Estellát, az Eszterházy Károly Főiskola tanszállodáját
Vendégeink Dr. Kovács Tibor, a Turizmus Tanszék vezetője és Vas István a Hotel Estella ügyvezetője

2009. február 25-én 16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Feszült helyzet az állásinterjún
Tőzsdei hírek
Az Észak – magyarországi regionális minőségi díjról
A BOKIK javaslatai a gazdasági válság enyhítésére
Vendégünk Dr. Szilágyiné Baán Anna, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara titkára

2009. február 18-án 16:05-17:00

Adásunk tartalmából:
Mélyen őrzött titkok a fizetésemelés körül
A gazdasági válságot elemezte a BOKIK
Évértékelés az Apeh-nél
Egy gyakorlatorientált tréningről
Tőzsdei hírek

2009. február 11-én 16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Hét jel, ami elindítja a pletykát
„Hazánkban három válság összecsúszott”
Évet értékelt és új célokat tűzött ki az APEH
Tőzsdei hírek
Esküvő- és rendezvényszervezésről
Vendégeink Koleszárné Urbanovics Nóra és Koleszár Krisztián a Ceremónia Center tulajdonosai

2009. február 4-én 16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Nyolc tipp, hogy a munka ne legyen kínszenvedés
Gazdasági hírek
A „Munka-helyben” programról
Tőzsdei információk
A Quaestor Cégcsoport munkájáról
Vendégeink Tóth Róbert a Quaestor Csoport egri fiókvezetője és Arany Csaba befektetési tanácsadó

2009. január 28-án 16:05-17:00

Adásunk tartalmából:
Tippek törtetőknek. Így teheted nélkülözhetetlenné magad!
Megoldási javaslatok a gazdasági válságra
Vállalkozásösztönző rendelet Miskolcon
Vendégünk Búzásné Józsa Viktóriával, a Miskolc Holding Zrt. gazdaságfejlesztési vezetője


2009. január 21-én 16:05-17:00

Adásunk tartalmából:
Hírek a gazdaság világából
Hét trükk a villámgyors előreléptetésért
Február 16-a a jelentkezési határidő a felsőoktatási intézményekbe
Felmérés a magyar fiatalok versenyről, vállalkozásról alkotott véleményéről

2009. január 14-én 16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Túlélési tippek egy fárasztó munkanapra
Kilép-e Szerencs a Tokaj Hegyalja Világörökségi Területből?
Nyílt napon, az Educatio kiállításon és Road Show-n mutatkozik be az egri Főiskola
Nyílt nap volt a Miskolci Egyetem bölcsészkarán
Lezárult a Csillagszóró II. elnevezésű akció

2009. január 7-én 16:05-17:00
Adásunk tartalmából:
Négy tipp, hogyan hűtheted le az acsarkodó kollégákat
A "Szolgáltató Adóhatóság" stratégiáról
Az oktatás, a kultúra, a sport és közélet aktuális kérdéseiről
Vendégünk dr. Schmitt Pál, Európai parlamenti képviselő

 

RÉGEBBI MŰSOROK
2008.

2008. december 17-én 16:05-17:00

Adásunk tartalmából:
Hogyan lehetsz nyerő az irodában?
A tanyákról a Parlamentben
Egri siker az "Ismertesd meg a városod!" című marketingpályázaton
Az Országos Érdekegyeztető Tanács tárgyalásairól

2008. december 10-én 16:05-17:00

Adásunk tartalmából:
Gazdasági hírek
Karriermentő tippek ínséges időkre
Az értelmi sérültek és a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásáról
Az esélyteremtő munkahely díjról

2008. 12. 3-án 16:05-17:00

Adásunk tartalmából:
Gazdasági hírek
Négy tipp, hogyan törj be az álláspiacra
A Miskolc kártyáról
Együttműködés a gyöngyösi Főiskola és az ITD Ügynökség között
Helyi vállalkozók támogatása Miskolcon

2008. november 26-án 16:05-17:00

Adásunk tartalmából:
Hogyan találj fogást az interjúztatón?
Pályaválasztási fórum és nyílt nap lesz az egri Főiskolán
Svédország kultúrájáról és a svéd nyelvről
Vendégünk Szilágyi Zsolt, svéd nyelvoktató

2008. november 19-én 16:05-17:00

Adásunk tartalmából:
Tabuk. Mit ne ejts ki a szádon az állásinterjún!
Életesélyek - a tanulás eszközével Észak-Magyarországon című rendezvényről
Megalakult az Egyházi Területi Integrált Szakképzési Központ, röviden a TISZK
Vendégünk Fazekas László az Országos Egyházi TISZK Nonprofit Kft ügyvezetője.

2008. november 12-én 16:05-17:00

Adásunk tartalmából:
Hat ok amiért nem jutsz el az állásinterjúig
Őszi Karriernapok az egri Főiskolán
A nyelvtanulásról
Vendégünk Fazekas László, az Oxford International Nyelviskola kft ügyvezetője

2008. november 5-én 16:05-17:00

Adásunk tartalmából:
Lehull a lepel az álláskeresőket elrettentő tévhitekről!
Együttműködés a fogyasztóvédelem és a vállalkozók között
Az Észak-Magyarországi Operatív Programról
Együttműködik a Munkaügyi Központ és az Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség

2008. október 29-én 16:05-17:00

Adásunk tartalmából:
Hogyan tálald önéletrajzodban, hogy kirúgtak?
A megújuló energiaforrások kiállítása Ausburgban
Finnországi tanulmányúton egri középiskolások
Vendégeink Dr. Demeter András, az Andrássy György Közgazdasági Szakközépiskola igazgatója és Rozmán Éva tanárnő, a projekt koordinátora.

2008. október 22-én 16:05-17:00

Adásunk tartalmából:
Arcpirító hazugságok az irodában, amiért kirúghatnak
Tisztújítás a Heves- és a Borsod megyei Kereskedelmi és Iparkamarákban
A hazai gazdaság helyzetéről
Elkészült a 25 milliomodik elektromos kéziszerszám Miskolcon
Kávéházi beszélgetés az egész életen át tartó tanulásról
Vendégeink Ibolya Emese, a Tempus Közalapítvány projekt koordinátora, Révészné Bögös Zsuzsanna, a Pedagógiai és Közművelődési Intézmény igazgatóhelyettese és Dr. Benedek András, a Budapesti Műszaki Egyetem Alkalmazott Pedagógia és Pszichológia intézet igazgatója.

2008. október 15-én 16:05-17:05

Adásunk tartalmából:
Lidércnyomás az irodában. Ki dobja be a törölközőt?
A fiatalság és Európa jövője fórumról
Az egészséges életmódról
Vendégeink a Fallós kft vezetői: Molnár Júlia ügyvezető és Smuk Tibor malomipar -és bioágazat vezetője

2008. október 8-án 16:05-17:00

Bővítik a miskolci Jezsuita Gimnáziumot
Új erőmű-blokkot építenek Visontán
Új bank nyílt Miskolcon
Irodai pletykafészkek. Te melyik típusba tartozol?

2008. október 1-jén 16:05-17:00

Adásunk tartalmából:
A Heves megyei Príma Díjról
Életpálya tervezés című tárgy az egri Főiskolán
Túlélési tippek egy fárasztó munkanapra
Fejlesztések a Szépasszonyvölgyben az elmúlt 10 évben
Vendégünk Császár Zoltán tanácsnok, a Szépasszonyvölgy fejlesztési biztosa

2008. 09. 24-én 16:05-17:00

Adásunk tartalmából:
Négy tipp, hogyan kerülheted el főnököd bosszúját
Korszerű Alkalmazott Hajtástechnikai Labort adtak át Miskolci Egyetemen
Az Észak-magyarországi régió munkaügyi helyzetéről
Pályaválasztási kiállítás és állásbörze
Vendégünk Szabó József, az Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ főigazgatója

2008. szeptember 17-én 16:05-17:00

Adásunk tartalmából:
Hírek a gazdaság világából
Karrierépítés ötven felett?
A Leader vidékfejlesztési projektről
Vendégeink Halász Rezső, a Bükki Akciócsoport Elnöke és Dr. Nagy József, a Bükk-Mak Non-profit Kft ügyvezető igazgatója

2008. szeptember 10-én 16:05-17:00

 

Adásunk tartalmából:
Hírek a gazdaság világából
A négy leggyakoribb ok a lógásra
Regionális szakképzési fórumot tartottak Miskolcon
A hazai katolikus felnőttképzés helyzetéről
Vendégünk Gábor Miklós, a Katolikus Ifjúsági és Felnőttképzési Szövetség elnöke

 
Design: Urban Peter