|

"Pio atya a barátom volt" - egy idős ferences emlékei
Guglielmo Lauriola, a San Franciscó-i SzeplÅ‘telen Fogantatás-templom nyugalmazott plébánosa gyerekkorától rendszeresen látogatta Pio atyát a dél-olaszországi San Giovanni Rotondóban. A San Giovanni Rotondótól 25 km-re fekvÅ‘ Monte Sant'Angelóban nÅ‘tt fel. A San Giovanni Rotondó-i kolostorból egy testvér járt apja üzletébe, hogy adományt gyűjtsön a közösségnek. A család az 1930-as évektÅ‘l rendszeresen látogatta a szerzeteseket. Guglielmo maga is ferences lett, és 1968-ig, haláláig járt Pio atyához. A 86 éves ferences a Catholic San Francisco cÃmű lapnak beszélt emlékeirÅ‘l.
Melyek a legkorábbi emlékei Pio atyáról?
1932-tÅ‘l jártunk San Giovanni Rotondóba. Mindig nagyon örültünk, amikor elmentünk hozzá. Öt-hatéves lehettem; besurrantam a sekrestyébe, ahol gyóntatott, és meghúztam a derekán a fehér kötélövet, hogy jelezzem: megérkeztünk. Megsimogatta a fejemet. Nagyon elfoglalt volt, de mindig szakÃtott ránk idÅ‘t. Ilyeneket kérdezett: "Guglielmo, szereted a Szűzanyát?".
Gyerekkoromban kicsit ijesztÅ‘nek találtam a stigmáit. Azt mondta, ne nézzek oda. Aggódtam, hogy nagyon fájhat neki; az arcán is látszott a fájdalom. Úgy tűnt, pénteken különösen sokat szenved. Kérdeztem, miért kell ennyit szenvednie. Azt felelte: "Ezek a sebek vezeklésül vannak a bűneimért és mások bűneiért." Mondtam, hogy a nagybátyám orvos, és majd szerzek tÅ‘le valami gyógyszert, hátha segÃt. Pio atya azt mondta: "Nem, a gyógyszer nem segÃt."
Emlékszem Pio atya temetésére is 1968-ban. A holtteste mellett térdeltem és imádkoztam. Láttam a kezeit és a lábait: sértetlenek voltak, mintha soha nem is lettek volna a stigmák.
Milyen emlékei vannak a miséiről?
Mély áhÃtat volt, fÅ‘leg átváltoztatáskor. Nagyon lassan mondta ki az átváltoztatás szavait: "Hoc … est … enim … corpus … meum." Amikor felemelte a Szentostyát, kissé reszketett a keze. Igaz, nem sokáig néztem fel. A csengetéskor lehajtottuk a fejünket.
Mit szólt Pio atya, amikor megtudta, hogy ferences akar lenni?
Nem szóltam neki rögtön, mert nem voltam biztos benne, hogy ki fogok tartani. Csak akkor mondtam meg, amikor indultam a szemináriumba. Azt mondta: "Ó nagyszerű! Imádkozni fogok érted."
1953-ban szenteltek pappá. Amikor csak tudtam, meglátogattam, és megkérdeztem a szolgálatommal kapcsolatos dolgokról. Mikor elárultam neki, hogy misszionárius leszek Koreában - 1957-tÅ‘l 1964-ig voltam ott -, azt mondta: "Ne feledd: csak egy Isten van." Akkor nem értettem, mire gondol, de késÅ‘bb megértettem. Ha az ember misszionáriusként elmegy külföldre, ahol sok jót tesz, segÃt az embereken, megkÃsértheti a gÅ‘g, hogy Å‘ már szent. Pio atya mindig eszembe juttatta, hogy Istennek tulajdonÃtsam a dicsÅ‘séget.
Többször kértem Pio atya segÃtségét, még életében is, és hiszem, hogy meghallotta. Egyszer kis hajón utaztam a koreai partoknál egy szigetre. Hatalmas vihar tört ki, kétséges volt, hogy túléljük-e. Pio atyát kezdtem kérlelni, hogy segÃtsen, és megmenekültünk. Hiszem: tudta, hogy bajban vagyok és szükségem van rá.
Ma is a tisztelőjének vallja magát?
Ó, igen. 1970 óta végzek exorcizmust a fÅ‘egyházmegyében. Gyakran fohászkodom hozzá: "Pio atya, segÃts, hogy erÅ‘s legyen a hitem Jézusban, és segÃtsd ezeket az embereket, akik hozzám jönnek!" Szokott segÃteni. Nagyon szeretem Å‘t. Hálás vagyok mindazért, amit értem tett. Mindenkinek azt mondom: ha szüksége van valamire, kérje Pio atyát. SegÃteni fog.
Magyar KurÃr (mk)
|